Nyíri Kristóf:

Az új kommunikációs technológiák kialakulása és elterjedése páratlan erõvel formálja a jelenkor szellemi arculatát. Vallásos mozgalmak, csoportok és intézmények korán fölismerték a folyamat jelentõségét, s különösen a katolikus egyház már a II. Vatikáni Zsinat óta bámulatos erõfeszítéseket tesz arra, hogy ama új médiumokat, amelyek mintegy közvetlen kapcsolatot létesítenek az emberek gondolataival és érzéseivel s nagy tömegeket egyidõben érnek el, az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsa.⁽¹⁾ Az 1971-ben megjelentetett Communio et Progressio címû, a társadalmi kommunikációs eszközökrõl szóló pasztorális instrukció a jobb emberi megértést az információk egyre kiterjedtebb globális-multimediális cseréjétõl reméli; az Evangelii nuntiandi kezdetû? apostoli levél, amelyet VI. Pál pápa 1975 végén adott ki, nyomatékkal felhívja az egyházat, hogy a társadalmi kommunikáció "hatalmas médiumait" a vallásoktatás és a pasztorális tevékenység minden szintjén vegye igénybe.

A társadalmi kommunikációs eszközök világnapja (1989. május 27.) alkalmából küldött üzenetében pedig II. János Pál pápa így írt: "A számítógép-vezérelte távközlés és a számítógépes hálózatok kibontakozásával az egyháznak küldetése teljesítéséhez újabb eszközök állnak rendelkezésére. A tagjainak egymásközötti kommunikációját és dialógusát megkönnyítõ módszerek az összetartozás szálait erõsíthetik. Az információk közvetlen elérhetõsége az egyház számára lehetõvé teszi, hogy elmélyítse párbeszédét a mai világgal; az új »computerkultúra« viszonyai közepette pedig hitelveirõl a világot könnyebben képes tájékoztatni... Tisztábban hallhatja a közvélemény hangját, s folyamatos diszkussziót folytathat a környezõ világgal... Magától értetõdik, hogy az evangelizáció egyre sürgetõbb feladatával szembenézve az egyház nem mondhat le azokról az új lehetõségekrõl, amelyeket az emberi kutatás létrehozta számítógép- és mûholdtechnika bocsájt rendelkezésére." Mindenekelõtt a felnövekvõ nemzedékek, a fiatal emberek lesznek abban a helyzetben, hangsúlyozza a pápa, hogy ezeket a eszközöket alkalmazzák. Felszólítja õket, hogy "szorgalmazzák a további intenzív dialógust mindama különbözõ fajok és osztályok között, amelyek »kisebbé váló Földünkön« élnek". A kommunikáció ama világnapján - így fejezõdik be az üzenet - a hivõk imádkozzanak "bölcsességért a számítógépkorszak lehetõségeinek használatában ..., hogy azok az ember emberi és transzcendens hivatását szolgálják s így dícsérjék az Atyát, kitõl minden jó ered."⁽²⁾

A kommunikációs technológiák mármost semmiképpen sem semleges hordozói üzeneteknek. Befolyásolják a közlések tartalmát; és szociológiailag strukturálóan hatnak vissza az adott technológiákat alkalmazó társadalomra. S kérdéses, hogy a ma meghatározóvá váló, hálózott számítógépek hordozta interaktív multimediális kommunikáció vajon az egyház vallásszociológiai típusát, vagy inkább a szektatípust, vagy éppenséggel a vallásos individualizmus típusát erõsíti. A következõkben elsõsorban Ernst Troeltsch megfogalmazásaihoz kapcsolódom. Troeltsch fogalomrendszerében "a keresztény eszme szociológiai önformálódásának három fõ típusa: az egyház, a szekta és a misztika". Az egyház az az intézmény, amely "képes a tömegek befogadására és a világhoz való alkalmazkodásra, mivel a szubjektív szentéletûségtõl ... bizonyos mértékig el tud tekinteni". Ehhez képest a szekta "szabad egyesülése szigorú és tudatos keresztényeknek, akik ... elkülönülnek a világtól, és kis körökre korlátozódnak". Végül a misztika "a vallásgyakorlatban, szertartásban és tanításban megszilárdult eszmevilágnak bensõvé és közvetlenné, tisztán személyes-belsõ lelki tulajdonná tétele, aholis csupán képlékeny és egészen személyes alapú csoportképzõdmények állhatnak össze, általában azonban a vallásgyakorlat, a dogma és a történeti viszonyulás cseppfolyóssá válnak." Troeltsch aláhúzza, hogy "nagy tömeghatást" csak az egyházak képesek kifejteni. A szekták, amennyiben tömeges kiterjedtségre tesznek szert, szükségképpen hasonulnak az egyházakhoz. Végül a misztika "a tudomány autonómiájával rokonítható; a tudományosan mûvelt rétegek vallásosságának menedékhelyét képezi..."⁽³⁾ A misztika, írja Troeltsch, "az üdvözülés igazságát bensõ és viszonylagos egyéni-személyes tulajdonná teszi, amely a szószerinti formák mögött kimondatlanul rejtezik. ... errõl az álláspontról könnyen adódik a lemondás bármiféle szervezett közösségrõl... A misztika azzal a veszéllyel jár, hogy a konformitással együtt minden közösségiséget is feláldoz s relativisztikus individualizmusba hanyatlik."⁽⁴⁾ Troeltsch egészen határozottan hangsúlyozza, hogy "a vallásos élet a kultúrvallás fokán önálló, a természetadta tagolódásoktól különbözõ szervezetet igényel. ... Közösségi szervezet és szertartás nélkül a kereszténység nem képes önmaga átörökítésére és terjesztésére. Bármiféle visszavonulás a puszta, szabadon lebegõ szellemhez s annak szervezetnélküli önérvényesítéséhez: utópia."⁽⁵⁾ Így azután Troeltsch azt föltételezi, hogy "a radikális individualizmus ... nemsokára puszta közjáték lesz a kötöttség régi és új kultúrája között."⁽⁶⁾ Kérdés persze, hogy ez az új kultúra hogyan jöhet létre. A kereszténység újabb története nem más, mint "az egyháztípus élettartalmainak egyre növekvõ áthatoltsága a szekta és a misztika tartalmai által".⁽⁷⁾ A jövõ föladata, véli Troeltsch, a három szociológiai alapforma kölcsönös közelítésében áll, s abban, hogy "olyan képletben egyesüljenek, amely mindezeket a motívumokat kibékíti egymással..." A föladat, hangsúlyozza Troeltsch, "szociológiai-organizatorikus természetû", s mint ilyen, "sürgetõbb ... a dogmatika minden föladatánál".⁽⁸⁾

Troeltsch ezen utalása különösen világosan értelmezhetõ abból a perspektívából, amelyet 1923-as Spengler-recenziójában Robert Musil villantott fel. "Régi, s nekem úgy tûnik, meglehetõsen meddõ vitakérdés", írta itt Musil, "hogy hogyan különböztessük meg egymástól a kultúrát és a civilizációt. Azt hiszem, ha ragaszkodunk ehhez a megkülönböztetéshez, akkor ott a leghelyesebb kultúrát mondanunk, ahol egyetlen ideológia uralkodik s egy még egységes életforma, a civilizációt ellenben a diffúzzá vált kultúr-állapotként határozhatjuk meg. ... a kultúrából a civilizációba történõ átmenet fõoka a benne érintett emberek számának növekedése. Világos, hogy emberek százmillióinak áthatása egészen más feladatokat jelent, mint százezreké. A civilizáció negatív oldalai legnagyobbrészt azzal függenek össze, hogy a társadalomtest vezetõképessége, képessége a hatások vezetésére, ennek a társadalomvolumennek már nem felel meg. ... A számosság növekedésével a szellemi organizáció nem tart lépést: erre vezethetõ vissza minden száz civilizációs jelenségbõl kilencvennyolc. Jelenleg semmilyen kezdeményezés nem képes a társadalomtestet hosszabb távolságra áthatni, s utóbbi totalitásának visszahatásait fogadni. Tehetünk amit akarunk, Krisztus újra alászállhatna a földre: teljesen kizárt, hogy hatást gyakorolhatna."⁽⁹⁾ Visszajutottunk a kommunikációs technológiák problémájához.

Walter J. Ong jezsuita atya úttörõ munkáinak köszönhetõen⁽¹⁰⁾ a kereszténység kommunikációtörténeti elemzése ma már biztos alapokra támaszkodik. Az ószövetségi és õskeresztény közösségek még a túlnyomórészt szóbeli kultúra részét képezik. Mind szociológiai, mind kognitív szinten a kollektív-szóbeli hagyomány a meghatározó, az igazság úgymond a változatlan továbbadáson nyugszik.⁽¹¹⁾ "Elsõsorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam" (1 Kor 15,3). Terminológiájában a Biblia nem tesz különbséget szóbeli és írásbeli hagyományozás között; ám a kétféle átadás funkcionálisan eltérõ voltát olykor sejteti. "Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvébõl, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott." (Neh 8,8) A hit forrása a szóbeli, nem pedig az írott nyelv. "Hiszen a betû öl, a lélek pedig éltet" (2 Kor 3,6). A hírt halljuk, s a hitet a hír alapozza meg, fides ex auditu (Róm 10, 17-18). A kereszténység természetesen csakhamar a könyv vallásává válik, mint ahogyan, amint Jack Goody írja, "a misszionáló vallások, az abszolút igénnyel föllépõ vallások, valamennyien a könyv vallásai".⁽¹²⁾ A szóbeli átadás ugyan továbbra is különös jelentõséggel bír - a katolicizmusban egyebek mellett az íratlan hagyomány, a protestantizmusban a prédikáció. Ám a kereszténység története egyúttal a szentíráshoz való mindenkori, állandó viszonyulás története is. És a középkori egyház szervezetében az írásbeliség persze alapvetõ szerepet játszott. Csakis az írás közegén át tudta az egyház egységét megõrizni; csakis a gyakorlati-írásbeli mûveltség kizárólagos birtokosaként volt képes a koraközépkori egyház politikai hatalomra szert tenni; csakis ezen hatalom alapzatán volt lehetséges az egyház hierarchikus struktúrájának kiteljesítése.⁽¹³⁾ Az olvasni- és írnitudás általánossá válásával kezdõdik a középkori eretnekségek története; a könyvnyomtatással jön létre a protestantizmus. És a protestantizmussal kezdõdik a középkori egységes egyház szétesése újkori nemzeti egyházakká.

Ismeretes, hogy a protestantizmus erõs hajlamot mutat a szektaképzõdésre; viszont eleinte nem nyitott az individuális vallásosság felé. Ennek egyik oka alighanem abban keresendõ, hogy a hangos olvasás, s ezzel a vallásos írások kisebb csoportokban, mondjuk szûkebb vagy tágabb családi körben történõ felolvasásának szokása a tizennyolcadik század végéig részlegesen fennmaradt. A fordulat - egyfajta olvasási forradalom - az intenzív olvasásról az extenzív olvasásra való áttéréssel függ össze. Ahogyan Rolf Engelsing írja: "A 18. század végéig a tipikus olvasó intenzíven olvasott: kisszámú vagy egyetlen könyvet újra meg újra; a 18. század vége óta extenzíven: számos könyvet, s a már elolvasottat ritkán vagy sohasem vette ismét elõ."⁽¹⁴⁾ Az intenzív olvasás áhítatos volt; az extenzív inkább kritikus. Az extenzív olvasás uralkodóvá válhatott, amikor a könyvek általánosságban jóval olcsóbbak lettek s mellettük az újság is messzemenõen tért hódított. Az újság, s kivált a táviratozásra támaszkodó napilap a tizenkilencedik század közepe óta, információfragmentumokból áll; ugyanakkor sajátos egyedi nézõpont - valamely párt, vagy valamely helyi vagy vallási közösség nézõpontja - érvényesítésére is alkalmas. Csoportok és szekták széles befolyásolási terepre tesznek ezáltal szert, miközben azonban az extenzív olvasás az egyéni irányultságot is, vallási síkon is, lehetõvé teszi; lehetõvé teszi, sõt, bizonyos fokig ki is kényszeríti. Az írásbeliség korában, és különösen a könyvnyomtatás késõi korszakában, a szövegek és jelentések folyamatosan sokasodnak; mint Goody és Watt kifejezi, a kulturális örökség, "valamely meghatározott egyedre vonatkoztatva, ... meggyõzõdések és beállítottságok rétegeinek palimpszesztusává válik... A magányos entellektüell szemszögébõl nézve ... a végtelen lehetõségek és fölfedezések látványa ... hatalmas ösztönzõ forrás és hatalmas érdeklõdés tárgya lehet; ám ha az ilyen orientációt társadalmi következményei felõl tekintjük, világossá lesz, hogy az éppenséggel ama elidegenedés talaja, amely a múlt század óta oly számos nyugati szerzõt és filozófust jellemez."⁽¹⁵⁾

Goody és Watt tanulmánya 1963-ban jelent meg, s abban a szerzõk már utalhattak a tényre, miszerint a jelent persze nem a könyvnyomtatás, hanem egyre inkább az új kommunikációs médiumok - õk a rádiót, a filmet és a televíziót említik - hatják át. Ezek a médiumok, véli Goody és Watt, immár nem "az olvasás és írás elvont és elszigetelõ természetét", hanem a "közvetlen személyes interakció" visszatértét képviselik. "Még az is megtörténhet", folytatódik a tanulmány, "hogy az új kommunikációs módok, amelyek a képet és hangot minden tér- és idõbeli korlátozás nélkül közvetítik, új kultúrához vezetnek, olyan kultúrához, amely kevésbé befelé forduló és kevésbé individualisztikus lesz, mint amilyen az írásbeliség kultúrája volt, s amelyet bizonyos fokig az írásbeliség nélküli társadalom viszonylagos homogenitása jellemez."⁽¹⁶⁾ Ehhez képest Walter J. Ong azt hangsúlyozza, hogy a jelenkori szóbeliség "poszt-tipografikus; az írás és könyvnyomtatás segítségével kifejlesztett individualizált öntudatot testesít meg, s erõsebb reflektivitás, történeti érzék és szervezett céltudatosság jellemzi, mint ahogyan az pre-literális orális kultúrákban lehetséges volt."⁽¹⁷⁾ Az új elektronikus médiumok szociológiai és pszichológiai kihatásai, nyilvánvalóan, nem egységesek - sõt éppenséggel ellentmondásosak. Megértésük legalább annyit megkíván, hogy világos megkülönböztetéseket tegyünk mind az egyes médiumtípusok, mind pedig alkalmazásuk konkrét történeti szakaszai tekintetében.

A rádiós mûsorszórás eleinte közép- és hosszúhullámon, ill. rövidhullámon történt. A közép- és hosszúhullámú adások hatósugara néhány száztól néhány ezer kilométerig terjed; ezek az adások ideális hordozói azoknak a programoknak, amelyeket a nemzetállam saját állampolgárai számára sugároz. A rövidhullámú adások interkontinentálisak, ám a vétel minõsége szélsõségesen ingadozó. Az 1980-as évekig a rövidhullám volt a nemzetközi politikai propaganda közege; a középhullám uralkodik, a rövidhullám meggyõzni próbál. Ama élményt, melyet a klasszika-filológus Eric Havelock The Muse Learns to Write: Reflections on Orality and Literacy from Antiquity to the Present c. könyvében fölidéz - 1939-ben Torontóban, sokadmagával, utcai hangszórón át Hitler rádióbeszédét hallgatta, s nem tudta kivonni magát a sokezer mérföldnyire lévõ szónok "orális varázsa" alól⁽¹⁸⁾ - alighanem rövidhullámú adás szolgáltatta.⁽¹⁹⁾ Ultrarövidhullámú adások csupán a közvetlen környezetet érik el, viszont kiváló vételt biztosítanak, és olcsóak. A helyi - decentralizáló, demokratizáló - mûsorszórást az URH-technika tette lehetõvé.

A televíziózás eleinte nemzeti dolog, túl költséges a helyi közösségek számára, az államhatárok hatékony átlépését pedig nem teszi lehetõvé; politikai harcok és politikai monopoltörekvések tárgya.⁽²⁰⁾ A stúdiófelszerelések olcsóbbá válásával a helyi, a mûholdtechnikával a transznacionális ill. globális televízió korszaka kezdõdik meg.⁽²¹⁾ Hogy a kommunista rendszerek kelet-európai összeomlása utóbbi fejleménytõl nem volt független, nyilvánvaló. A globális és helyi televízió egyidejû megléte pedig immár korunk kiemelkedõ politikai szerkezetváltozásának: a modern, területi, központosított állam funkcióvesztésének elsõ kommunikációtechnológiai alapjait jelenti. Végül a helyi televízió korszakával - aholis a helyi adások persze rendszeresen felhasználják a nagyobb hálózatok mûsorait - kezdõdik meg, mindenekelõtt Észak-Amerikában, az elektronikus egyházak tulajdonképpeni története. Amint azt a vonatkozó kutatások egyértelmûen bemutatják, a misszionáló TV-programok nézõi többnyire tagjai valamely helyi vallási közösségnek is, kötöttségeik egyszerre transzlokálisak és lokálisak.⁽²²⁾ Viszont ama helyi közösségek rendszerint nem formális egyházi intézmények; akik az elektronikus egyház életében résztvesznek, úgy gondolják, hogy "hitük változatos forrásokból és változatos módokon épülhet fel"; "egyre inkább érzékelik, hogy léteznek és autentikusak lehetnek a sajátjukon kívül más hitek hagyományai és tapasztalatai is".⁽²³⁾ A televízió közegében kibontakozó elektronikus egyház tehát sem nem egyház a szó szokásos értelmében - hiszen nélkülözi a szilárd hierarchiát, struktúrát és dogmatikát; sem nem szekta - hiszen nyitott és toleráns; sem nem alkotja a misztikus-individuális vallásosság valamiféle keretét - hiszen éppenséggel az intenzív együttgondolkodást támogatja. Véleményem szerint itt elsõ ízben rajzolódik ki, persze még kezdetleges alakban, ama Troeltsch által remélt új képlet, amely a keresztény vallásosság szociológiai alapformáit - amelyek ugyanakkor, lényegében, minden írásos alapú vallásosság alapformái - kölcsönösen egymáshoz közelíti.

Radikalizálódik mármost a közeledés ezen folyamata az Internet közegében. A számítógépes hálózat multimediális és interaktív. És miközben az elektronikus egyház elsõsorban észak-amerikai jelenség és specifikusan amerikai vonásokat mutat, addig a hálózat globális. Az elektronikus hálózat mindent fölforgató hatásai elõször is a tudomány, a szórakozás, a gazdaság és a politika dimenzióiban mutatkoznak meg. A politikai funkcionalitás fölfelé a globális és lefelé a helyi szintre tevõdik át, miközben a két szint a hálózaton át közvetlen kölcsönös kapcsolatban áll; a nemzeti kultúra és a nemzetállami politika veszítenek funkcióikból. A hálózat kultúrája írásbeliség-utáni, s márcsak ennélfogva is érzéketlen a nemzeti-kulturális örökség kanonikus rögzítése iránt; a hálózat decentralizáló és anti-autoritariánus, s márcsak ennélfogva is szemben áll magaskultúra és népszerû kultúra bármiféle szigorú megkülönböztetésével.

Nyilvánvaló, hogy a kommunikációs minták a társadalom önmegértését mindenkor alapvetõen befolyásolják; s hogy az önmegértés mostani megváltozása a vallási közösségeket sem hagyhatja érintetlenül. Jellegzetes az a kijelentés, amelyet a földindulás kezdeti szakaszában, 1990-ben jelentetett meg a Pfarrer & PC c. folyóirat: "A közelmúlt megtanított bennünket arra, hogy a felsõbbség nem rendelkezhet vég nélkül és értelem nélkül; »mi vagyunk a felhasználók«, szól a visszhang immár mindenféle fölülrõl jövõ különös rendelet hallatán. Azokat ott lent már nem lehet megfélemlíteni. Annak autonómiáját, akinek saját PC-je van s ismeri a kis gép hatalmát - annak autonómiáját nem lehet visszavonni."⁽²⁴⁾ Autonómia és pluralizmus jellemzi a vallásos színteret, amint az a ma globális számítógéphálózatán föltárul. A római katolikus egyház jelenléte határozott és feszes; de számtalan más hitvallás, egyház, szekta és vitacsoport is jelen van. "The Unknown God of the Internet" c. tanulmányában O'Leary és Brasher pl. kiemeli, hogy a Compuserve "Vallásfórum"-án közös message board-ja van a katolikus és az ortodox keresztényeknek, viszont sajátja az evangelikus protestánsoknak, s ezt egyszerûen "Kereszténység"-nek hívják; léteznek "Pogány/Okkult" és "New Age" nevezetû message board-ok, s van egy nagyon eleven, amely az "Interfaith Dialogue", vallások-közötti párbeszéd címet viseli; ésatöbbi, és így tovább.⁽²⁵⁾ Az Internet tipikus felhasználói - s mi mindannyian, ha akarjuk ha nem, hamarosan az Internet tipikus felhasználói leszünk - szabadon mozognak site-ról site-ra; a legkülönbnzõbb információkat surf-ölik és scan-nelik; új meg új kapcsolatok teremtõdnek összefüggõ és össze nem függõ témák között; auktor és autoritás, szerzõ és tekintély kérdése ezenközben már csak kivételesen játszik szerepet.

Befejezésül három megjegyzés. Elõször: emlékeztetni szeretnék arra, hogy nem csak az õskor õserdeiben, hanem az Internet dzsungelében is van félelem és alázat, tehetetlenség és boldogság; nem látom be, hogy a mai elektronikus-posztmodern kortól miért kellene minden további nélkül megtagadnunk proto-vallásos érzések fölébresztésének potenciálját. Másodszor arra kell utalnom, hogy azon utak, amelyeket az egyes felhasználók kalandozásaik során az Interneten kitaposnak, többnyire egészen egyéniek.⁽²⁶⁾ Kézenfekvõ tehát a föltételezés, hogy amennyiben a ma és holnap uralkodó kommunikációs közege valamiféle vallásos érzületek talaja lehet, azok a vallásos individualizmus irányába mutatnak majd. Harmadszor viszont föl kell ismernünk, hogy egyelõre csak igen keveset tudunk az Internet szociológiájáról, pszichológiájáról és logikájáról. Ám gyanítjuk, hogy mind a társadalmi munkamegosztásnak, mind az emberi tehetség egyenlõtlen megoszlásának bizonyos hierarchiák keletkezéséhez kell vezetnie még a legdemokratikusabb közegben is; sejtjük, hogy valamiféle szilárd pontok nélkül a hypertextuális kommunikáció folyamában sem jutunk elõre;⁽²⁷⁾ kötöttségekre és gyökerekre a virtuális világ nagy szabadságának közepette is vágyódunk; s meggyõzõ érvek fogalmazhatók meg atekintetben is, hogy az elektronikus interakciót végsõ soron újra meg újra ki kell egészíteniök, sõt helyettesíteniök kell, a valóságos-fizikai világ interakcióinak.⁽²⁸⁾ Nem tudjuk, hogy a virtuális egyház hogyan fest majd - ám abban biztosak lehetünk, hogy létezni fog.⁽²⁹⁾
 

* Elõadás, elhangzott 1996. nov. 30-án az "Auf der Suche nach dem verlorenen Gott: Zukunft von Religion und Glauben in einer säkularisierten Welt" címmel rendezett 2. Bécsi Kultúrkongresszuson.

1. Vö. Inter mirificat. Jelen bekezdésben részint azokra a megfogalmazásokra támaszkodom, amelyek a Pfarrer & PC: Das interkonfessionelle Fachmagazin für den Computereinsatz im kirchlichen und missionarischen Bereich 1990-ik évi 2. számának "Die christliche Botschaft im heutigen Zeitalter der Informatik" c. beszámolójában találhatók. - A zsinat idevágó kezdeményezéseinek a katolikus rendek életét érintõ némely kihatására vonatkozóan vö. Joshua Meyrowitz, No Sense of Place: The Impact of Electronic Media on Social Behavior, New York: Oxford University Press, 1985, 353.o.

2. Idézve a Pfarrer & PC nyomán, 1990/2, 7.o.

3. Ernst Troeltsch, Die Soziallehren der christlichen Kirchen und Gruppen (1912), Gesammelte Schriften I.köt., 3. kiad., Tübingen: J.C.B. Mohr (Paul Siebeck), 1923, 967.o.

4. Uo., 972.o.

5. Uo., 980.o. Troeltsch it még visszatér arra a gondolatra, miszerint "az egyháztípus felette áll a szektatípusnak és a misztikának". Az egyháztípus "lehetõvé teszi, hogy a kegyelem birtoklása független legyen az egyének teljesítményétõl ..., s ennélfogva egyedül képes arra, hogy a tagjainak óhatatlanul különbözõ fokú érintettségét megengedõ népvallás keretéül szolgáljon. Ennyiben felette áll a szektának, s teljességgel a misztikának."

6. Uo., 966.o.

7. Uo., 982.o.

8. Uo.

9. Musil, "Geist und Erfahrung. Anmerkungen für Leser, welche dem Untergang des Abendlandes entronnen sind", Gesammelte Werke in neun Bänden, Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 1978, 8.köt., 1057. sk.o.

10. Melyek közül itt az Orality and Literacy: The Technologizing of the Word c. összefoglaló munka (London: Methuen, 1982) mellett különösen a The Presence of the Word: Some Prolegomena for Cultural and Religious History c. monográfiát (New Haven: Yale University Press, 1967), valamint a "Text as Interpretation: Mark and After" c. tanulmányt (a John Miles Foley által szerkesztett Oral Tradition in Literature c. kötetben, Columbia: University of Missouri Press, 1986) szeretném kiemelni.

11. Vö. ehhez részletesebben a "Hagyomány és szóbeliség" címû összefoglaló fejezetet A hagyomány filozófiája c. kötetemben (Budapest: T-Twins - Lukács Archívum, 1994).

12. Jack Goody, "Introduction", a Goody által szerkesztett Literacy in Traditional Societies c. kötetben, Cambridge: Cambridge University Press, 1968, 2.o.

13. Ezen témára nézve természetesen mindenekelõtt Hajnal István munkái említendõk, például a "Le rôle social de l'écriture et l'évolution européenne" c. tanulmánya (Revue de l'Institut de Sociologie Solvay, Bruxelles, 1934, ld. különösen 24.skk.o.), vagy magyarul az "Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlõdés" c. tanulmány (újranyomtatva a Glatz Ferenc által szerkesztett Hajnal István, Technika, mûvelõdés c. kötetben, Budapest: 1993, ld. kölönösen 45.sk.o.).

14. Rolf Engelsing, "Die Perioden in der Lesergeschichte der Neuzeit: Das statistische Ausmaß und die soziokulturelle Bedeutung der Lektüre", Archiv für Geschichte des Buchwesens 10 (1969), 959.col.

15. Jack Goody és Ian Watt, "Consequences of Literacy", a Goody által szerkesztett Literacy in Traditional Societies c. kötetben, Cambridge: Cambridge University Press, 1968, 57.sk.o. - Hadd idézzem itt még Klaus Haefner megfogalmazását, aki szerint az információs robbanás a maga - mostani - 10 millió nyomtatott lapnyi napi növekményével "az egyes embert információs környezetének viszonylag esetleges szegletébe sodorta"(Die neue Bildungskrise, Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 1985, 31.sk.o.).

16. Uo., 63.o.

17. Ong, The Presence of the Word, 301.sk.o.

18. The Muse Learns to Write, New Haven: 1986, 31.sk.o.

19. Vö. Erik Barnouw, szerk., International Encyclopedia of Communications, New York: Oxford University Press, 1989, 3. köt., 419.o.

20. Vö. ehhez különösen: George H. Quester, The International Politics of Television, Lexington, Mass.: Lexington Books, 1990.

21. Vö. különösen Monroe E. Price, Television, the Public Sphere, and National Identity, Oxford: Clarendon Press, 1995, továbbá Farrel Corcoran és Paschal Preston, szerk., Democracy and Communication in the New Europe, Cresskill, N.J.: Hampton Press, 1995.

22. S.M. Hoover, Mass Media Religion: The Social Sources of the Electronic Church, Newbury Park: SAGE Publ., 1988, 211.skk.o. és 226.sk.o., vö. még a William Martin által írt elõszóval.

23. Uo., 207.sk.o.

24. Pfarrer & PC 3/I. Az idézet Werner Küstenmacher elõadásából való, mely a "Droht der Kirche das Computer-Schisma" c. szümpoziumon hangzott el 1990. febr. 19-én, a Mühlheim an der Ruhr-i Evangélikus Akadémián.

25. Stephen D. O'Leary - Brenda E. Brasher, "The Unknown God of the Internet: Religious Communication from the Ancient Agora to the Virtual Forum", a Charles Ess által szerkesztett Philosophical Perspectives on Computer-Mediated Communication c. kötetben, Albany: SUNY Press, 1996, 248.skk.o.

26. Vö. ehhez jelesül: Hermann Lübbe, "Netzverdichtung oder das Ende der sogenannten Massengesellschaft", a H. Lübbe és Bernd Neumann által szerkesztett, Informationsgesellschaft - Quo vadis? c. összeállításban (= Aktuelle Fragen der Politik, 36.sz., St. Augustin: Konrad Adenauer Stiftung, 1996).

27. Jelen téma specifikus nézõpontjából tekintve igen tanulságos: Phil Mullins, "Sacred Text in the Sea of Texts: The Bible in North American Electronic Culture", a Charles Ess által szerkesztett Philosophical Perspectives on Computer-Mediated Communication c. kötetben. Kitûnõ szempontokat ad még Mullins 1996 márciusában tartott elõadása: "Making Religious Meaning in Electronic Culture" (az elõadás szövege megkérhetõ a <mullins@ griffon.mwsc.edu> címen), továbbá Robert M. Fowler egy 1994-ben tartott elõadása: "The Fate of the Notion of Canon in the Electronic Age" (az elõadás szövege megkérhetõ az <rfowler@baldwinw.edu> címen).

28. Ld. ehhez különösen: G. Raulet, "Die neue Utopie. Die soziologische und philosophische Bedeutung der neuen Kommunikationstechnologien", az M. Frank, G. Raulet és W. Reijen által szerkesztett Die Frage nach dem Subjekt c. kötetben, Frankfurt/M.: 1988. Ld. még pl. Joshua Quittner "Back to the Real World" c. beszámolóját, TIME, 1995. április 17, 42.o.

29. Elõadásomba már nem tudtam beépíteni azokat az adatokat és megfogalmazásokat, amelyekkel a TIME két héttel késõbb utcára került, 1996. dec. 16-i számának "Finding God on the Web" c., egészen kitûnõ összeállítása szolgált (az összeállítást röviden ismertette Szántó Erika a Magyar Hírlap 1996. dec. 21-i számában). -->"Lehetséges-e", teszik fel a kérdést az összeállítás szerzõi, "hogy ez a globális hálózat, mely oly sok különbözõ irányba húz, valamiképpen össze tudna kötni minket, úgy, ahogyan más technológiák - kivált a televízió - nem tudtak? Úgy tûnik, hogy a TV elcsábította az embereket közösségeiktõl. Elképzelhetõ, hogy a Net most kezdi õket összehozni? Képes-e a lelki konszenzus új közösségeit megteremteni, közösségeket, amelyek nem a valóságos idõben, hanem a virtuális térben léteznek? - Amiképpen az urbanizáció az embereket a városi istentiszteletre összehozta - s végül egyre nagyobb katedrálisok építéséhez vezetett - úgy a hivek millióinak elektronikus gyülekezete egy napon olyasféle online entitásokhoz vezethet, amelyeket mintegy kiberegyházaknak tekinthetünk. ... A Net az elme hatalmas katedrálisa, az a hely, ahol az Istenrõl és vallásról szóló eszmék együtt rezeghetnek, ahol a hitet a kollektív szellem formálhatja és határozhatja meg."