1. Vallásstatisztika, vallástopográfia, vallásdemográfia a mai világban
 

Ha a világ fontosab vallásainak rövid történeti számbavétele után odaállunk a világ mai vallásainak képzeletbeli térképe elé és segítségül hívjuk a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokat is, némi képet alkothatunk magunknak e hitrendszerek térbeli létezésérõl is. Többféle 'térképet' is készíthetünk: elsõként áttekinthetjük statikus módon a világ mai vallási megoszlását, az egyes országok és régiók felekezeti összetételét. Második, valamivel dinamikusabb lépésben vizsgálhatjuk az egyes vallások térbeli kiterjedésével, területi elhelyezkedésével összefüggõ adatokat, harmadikként pedig - a jelenkor vallásfejlõdési és vallási változási folyamatait jelezni kívánva azokkal a demográfiai, missziós, kultúrföldrajzi és szekularizációs tényekkel kell szembesülnünk, amelyek a mai vallási világhelyzetet alakítják, a vallási változásokat elõidézik.

Mindezen szempontokra ügyelve abból induljunk ki, hogy a világban ma jóval több, mint hatmilliárd ember él. Hogy ez a hatalmas embertömeg hány hitrendszer, egyház, felekezet, vallási szervezet között oszlik meg, azt elvi és gyakorlati okok miatt sem tudjuk pontosan megmondani. Nem pusztán olyan nehézségekrõl van szó, hogy mondjuk az USÁ-ban több tízezer olyan önálló vallási szervezet van, amelyek formális különállásuk ellenére a protestáns hagyomány néhány vagy néhány tíz változatát képviselik és nem is csak arról, hogy a 'törzsi vallások' esetében az egy törzs - egy vallás elv alkalmazása vallások újabb ezreit 'szüli'. Elvileg nem egyértelmû, de gyakorlatilag nagyon józan módon a világ nagy valláskataszterei néhány száz vallást regisztrálnak, a statisztikailag vagy vallástörténeti szerepüket illetõen valóban jelentõsek száma pedig alighanem még a százat sem éri el. Ha pedig még ennél is 'takarékosabban', a 'világvallásokra' vagy a 'nagy vallásokra' koncentrálunk, akkor végül kialakul a vallási rendszerek és vallástípusok azon, néhány tíz elembõl álló köre, amely jól használható és kellõen pontos leírását teszi lehetõvé világunk vallási szerkezetének.

A világ legnagyobb vallási közössége a kereszténység. Követõinek száma lagalább 1600 millió: közéjük tartozik Európa, Amerika és Ausztrália - Óceánia népességének csaknem az egésze. Afrika lakosságának kevesebb, mint a fele ugyancsak a keresztények világközösségéhez tartozik, Ázsiában viszont arányuk alig éri el az 5 %-ot és ez is nagy mértékben a Fülöp-szigetek katolikusainak köszönhetõ. A keresztény felekezetek sorában a legnépesebb, a világ legnagyobb egyetlen egységes szervezetbe tömörülõ vallási közössége a katolikus egyház, amelynek tagjai 1000 milliónyian vannak. A katolicizmus a nagy vagy egyenesen az abszolut többség vallása Latin-Amerikában és Európa Belgiumtól Dél-Németországon, Cseh és Lengyelországon a dél-Baltikumig terjedõ részének; a Balkán felé Horvátországig, az Al-Dunáig és a Kárpátokig van meghatározó módon jelen. Afrika és Ázsia keresztényeinek harmada-fele katolikus, Ausztráliában viszont kisebbségben van a protestánsokkal szemben. Kanadában a franciák katolikusok, az USÁ-ban pedig arányuk 30 % alatt van, bár ezzel õk alkotják a legnagyobb felekezeti közösséget. Az ortodoxok és más keleti keresztények száma felsõ határon számolva 300 millió: a zöm a keleti és a balkáni szláv országokban, Romániában és Görögországban él; a közel-keleti régióban kisebbségi, szórvány közösségeik vannak, Amerikába pedig kisebb csoportjaik a bevándorlók leszármazottaiként alkotnak közösségeket. Afrikában a nem-ortodox keletieknek vannak nagyobb közösségeik: az egyiptomi koptok és az etiópiai monofiziták alkotnak többmilliós sziget-közösségeket. A világban élõ legalább 300 millió protestáns zöme az USÁ-ban és az egykori angol koronagyarmatokon, Kanadában, Ausztráliában, Új Zélandon és Dél-Afrikában él, az ázsiai és afrikai missziókban pedig a keresztények között fél-kétharmados arányban vannak. Európában Nagy-Britanniában, Németország nagyobb, északi felében, a skandináv országokban vannak többségben, míg Hollandia, Svájc vagy részben Magyarország a vegyes - katolikus-protestáns - felekezetû országok csoportját jelenti. A legnagyobb protestáns hagyományú egyházak a 60-80 millió taggal bíró lutheránus, református, anglikán - és fõleg Amerikában - a baptista és metodista egyházak, a reformált egyházak - például pünkösdi típusú mozgalmak - alakulásának folyamata azonban még ma is tart.

A kereszténység után a második mai vallás a világban az iszlám. Követõinek száma alighanem már elérte az 1 milliárdot.Észak-Afrikában, a Közel- és a Közép-Keleten, Belsõ-Ázsiában õk teszik ki a lakosság túlnyomó többségét, csakúgy, mint Indonéziában vagy India peremországaiban (Pakisztán, Banglades). Amerikában bevándorlóként, Európában jórészt vendégmunkásként telepedett meg jelentõs muszlim kisebbség, Fekete-Afrikában pedig élénk missziós tevékenységet folytatnak. A muszlimok zöme, 85 %-a a szunnita iszlámot követi: a síiták Iránban vannak abszolut többségben, néhány arab országban vagy Afganisztánban viszont jelentõs kisebbséget alkotnak.

A hinduizmus különféle változatait ma legalább 750 millió ember követi, akik zömében Indiában és India peremországaiban élnek, a világban szétszóródott kisebb közösségeik pedig régebbi missziók és a modern migráció révén kerültek idegenbe. A buddhisták vagy a buddhista kötõdéssel is bírók száma 300 és 500 millió között van; zömében Ceylon szigetén, Hátsó-Indiában, Tibetben, Mongóliában, Kína és Japán területén élnek, de kisebb csoportjaik a migrációnak köszönhetõen vagy új missziók és vallási divatok jóvoltából a nyugati világban is megtalálhatók. A kínai univerzalizmus követõinek számáról gyakorlatilag nincs megbízható statisztika: feltételezhetjük, hogy számuk 750 millió körüli lehet, magában Kínában és a kínai kolóniák által is lakott más vidékeken. Japán nemzeti vallását, a sintoizmust mintegy százmillióan követik a szigetországban, bár a hívek egy része a buddhizmus helyi változatát is a maga hitének, hagyományának tekinti. A világban élõ zsidók száma 18 millió: ennek közel fele az USÁ-ban, negyede Izraelben él, a többiek pedig szétszórva megtalálhatók a világ legtöbb országában. Ez utóbbi csoportból egyedül Oroszországban él nagy, milliós közösség, Angliában, Franciaországban, Argentinában pedig egyenként 500 ezer körül van a zsidók lélekszáma. Az említett vallások követõi a világ népességének mintegy háromnegyedét teszik ki: a többiek 'törzsi' és 'természetvallások' követõi, kisebb vallási mozgalmak hívei, ateisták és vallástalanok.

A világ legnagyobb, egy ország határai között élõ vallási közösségeinek statisztikája is változatos képet mutat. A föld legnépesebb keresztény országa ma az Egyesült Államok; utána Oroszország és Brazília következik. A katolikusok Brazíliában vannak a legtöbben, majd Mexikó, az USA, a Fülöp-szigetek és Olaszország következik. A legnagyobb ortodox egyház az orosz, majd az ukrán és a román, nem ortodox keleti keresztények pedig Etiópiában élnek a legtöbben. Protestánsok is az Egyesült Államokban élnek nagy számban; a világ protestáns népességének csaknem a fele lakik ott. A legnépesebb evangélikus közösség a német, a legtöbb anglikán az Egyesült Királyságban, a legtöbb református (puritán) ismétcsak Amerikában él. Ugyanitt vannak a legjelentõsebb közösségei más reformált vallási mozgalmaknak is.

Történeti és demográfiai okok következtében a muszlim világban a legnépesebb vallási közösségek a nem-arab világban találhatók. Messze a legnagyobb muzulmán ország Indonézia, majd utána Banglades és Pakisztán következik. A negyedik helyen áll az Indiai Únió, majd Törökország, Egyiptom és Irán folytatja a sort. A legtöbb szunnita értelemszerûen egy tömbben Indonéziában, a legtöbb sííta Iránban és Irakban lakik. A már korábban mondottaknak megfelelõen a hinduizmus, az univerzalizmus és a sinto 'egyországos' vallás; az ázsiai vallások közül egyedül a buddhizmus vált igazán 'nemzetközivé'. A közkézen forgó statisztikák szerint - a sintoizmussal szimbiózisban élõ - buddhizmus legnagyobb közössége a japán; utána Kína, Thaiföld, Vietnam és Burma következik. A mahajána központja értelemszerûen Japán, Kína, a hinajána (théraváda) irányzaté Thaiföld és Burma, a lámaizmusé pedig Tibet, Kína és Mongólia. A legtöbb zsidó az Egyesült Államokban él, ám arányuk ott sem több, mint a lakosság 3,5%-a, többségben pedig egyedül Izraelben vannak. A törzsi és természeti vallások hívei világszerte mintegy 100 millióan vannak, ám ezek 70 %-a a fekete-afrikai régióban él, ahol arányuk néhány országban még eléri a népesség 30-40 %-át.

Ha az egyes vallásokat ezek után kiterjedtségük földrajzi dimenzió szerint tekintjük, ismét azt találjuk, hogy a világ vallási térképén a kereszténység foglalja el a legnagyobb helyet. Európában, Amerikában és Ausztráliában-Óceániában jelenléte csaknem kizárólagos, Afrikában - fõleg a Szahel vidékétõl délre jelentõs, Ázsiában pedig - Szibériát leszámítva - alkalmi, jelentéktelen. Mindez azt mutatja, hogy az erõsen misszionáló természetû kereszténység és az azt hordozó euro-amerikai, 'nyugati' kultúra 'globális' vallásként van jelen a mai világban. Ha viszont a keresztény közösségen belüli földrajzi régiókat elemezzük, azt fogjuk találni, hogy a katolikus és az ortodox világ határait még a Római Birodalom belsõ, nyelvi, szellemi határai szabták meg, a területmegosztás pedig azóta alig módosult. Az ortodox kereszténység nagy veszteségeket könyvelhetett ugyan el az elmúlt másfél évezredben, ezek oka azonban nem a kelet és nyugat közötti hatások módosulása, hanem az iszlám közel-keleti térnyerése volt. Ami a nyugati kereszténység világát illeti, itt a választóvonalakat, a 'befolyási övezeteket' a vallásháborúk kora alakította ki. Nagyon leegyszerûsítve a dolgot: a latin kultúrájú Európa a katolikus, az angolszász-germán-skandináv régió a protestáns hitforma otthonának bizonyult, Európa közepén és a katolikus-ortodox 'választóvonal' mentén pedig katolikus többségû, de erõs protestáns kisebbségnek is otthont adó régiók is kialakultak.

Merõben más volt a helyzet az amerikai kontinensen. Északon a protestáns kereszténység jutott hegemóniára, a közép- és dél-amerikai régió viszont - a spanyol és portugál gyarmati uralomnak köszönhetõen a katolikus világhoz kapcsolódott. Afrika misszionálásakor ismét más modell érvényesült. A vallási viszonyok általában kiegyenlítettek a hittérítõk közötti 'versenyfutásnak' is köszönhetõen, az egyes országok vallási hovatartozásán azonban erõsen érezhetõ, hogy az angol-holland (protestáns) vagy a francia-portugál (katolikus) érdekszférába tartoztak-e a gyarmati idõkben. Az iszlám által uralt régiókban megint más a helyzet: a korábban keresztények által lakott vidékeken - például Egyiptomban - létezik egyfajta 'maradék-kereszténység', a hit missziós terjesztését azonban az iszlám ereje és intoleranciája gyakorlatilag lehetetlenné tette. Egyedül Fekete-Afrikában más a helyzet: itt korunkban egyfajta 'versenyfutást' figyelhetünk meg a két nagy világvallás terjedése között - a mai napig kiegyenlített eredményekkel.

A másik nagy, több kontinensre kiterjedõ vallási mozgalom a kereszténység mellett az iszlám. Észak-Afrika, a Közel- és Közép-Kelet, Belsõ-Ázsia muszlim világa - gyakorlatilag az arab hódítás kora óta - egyetlen hatalmas tömböt alkot. Befolyási övezetébõl az évszázadok során egyedül Európában veszített: hispániai, sziciliai terjeszkedése, balkáni hegemóniájának jó része nem bizonyult tartósnak. Indiában is csak részsikereket ért el: a mai Pakisztán és Banglades területén, azaz a peremterületeken vert gyökeret, valamint Dekkanban hozott létre nagy enklávékat. Sikeresebb volt Malayziában és Indonéziában, Kelet-Turkesztánnál és Kína nyugati peremtartományainál azonban nem jutott tovább. Terjedésének iránya az utóbbi évszázadban fõként Fekete-Afrika felé irányult: ma Nigériában vagy Tanzániában egyaránt komoly jelenlétével kell számolnunk. Nyugat-Európába és Amerikába a migrációs mozgások vitték el a próféta hitét: ezeken a területeken jelenléte szórvány jellegû.

A hinduizmus, az univerzalizmus és a sinto története során mindvégig megmaradt egy-egy kontinentális nagytáj, egy-egy kultúra és birodalom határai között és ami ezzel egyenértékû, megmaradt eredeti etnikai keretei között. Az egyetemes terjeszkedés útján egyedül a buddhizmus indult el az ázsiai rendszerek közül, ám igen felemás eredményekkel. Tibet, Kína, Japán vagy Indokína meghódítása komoly expanziót jelentett, ám története során a buddhizmust nagy veszteségek is érték. Elsõsorban az, hogy gyakorlatilag kiszorult keletkezésének földjérõl, Indiából, az iszlám térhódítás idején pedig elveszítette a Maláj félszigetet és az indonéz szigetvilágot is, Ázsia földrajzi határait pedig valójában ez a hitvilág sem próbálta meg soha érdemben átlépni.

A modern világ vallási térképét azonban demográfiai, missziós és kultúrföldrajzi tényezõk is átrajzolják. Ami a hitterjesztõi munkát illeti, ennek eredménye a világvallások hegemóniájának erõsödése, a 'törzsi vallások' megfogyatkozása. Afrikában a kereszténység és az iszlám terjedése mutatja ezt a tényt, de szembetûnõ például a keresztény vallás dinamikus terjedése Koreában és gyakorlati sikertelensége Ázsia más vidékein. Ebbõl a szempontból és a demográfiai tényezõket is figyelve érdekesen alakult a világkereszténység sorsa: Európában és Észak-Amerikában a népesség száma stagnál vagy alig növekszik, ám Afrika missziós sikerei és a latin-amerikaui demográfiai robbanás abba az irányba hatnak, hogy a keresztények aránya a mai világban alig változik. Mindez persze azzal is jár, hogy például a katolicizmus fokozatosan elveszíti európai vagy euro-amerikai jellegét: ma már a katolikus egyház nagy mértékben a 'harmadik világ', fõleg Latin-Amerika egyháza. Jellegzetes trend figyelhetõ meg a világkereszténységen belül is: demográfiai és más okokból a katolikus elem jelentõsége lassan növekszik - még olyan vegyes felekezetû európai régiókban is, mint Hollandia - a nagyobb gyermekszám, az asszimetrikus konverziós tendenciák, a protestáns vallásosságot elevenebben érintõ szakularizációs hatások következtében.

Növekedésének dinamikája tekintetében ma az iszlám a világ vezetõ vallása. Itt a szaporasági és az áttérési, a missziós mutatók növekedése erõsíti egymást, a fejlõdés ütemét pedig csak fokozza, hogy a keresztény világot érintõ elvallástalanodási tendenciák ebben a környezetben gyakorlatilag ismeretlenek. A muszlim világban - éppen a kereszténység világméretû hanyatlása idején, az 1980-as években - nagyarányú 'ébredési mozgalmak' indultak el, nem kevés fejtörést okozva a globalizációval foglalkozó szakembereknek.

Az ázsiai vallások esetében a demográfiai mutatóknak megfelelõ bõvített újratermelõdés tényét regisztrálhatjuk, a kisebb, fõként a 'törzsi' vallások esetében viszont továbbra is a fogyás jelei mutatkoznak. Új jelenségként kell viszont felfigyelnünk az 'új vallási mozgalmak' egyenletes térnyerésére. Az ebbe a csoportba tartozó - gyakorlatilag csak a keresztény világban élõ - közösségek száma a betérések, az ébredési jelenségek és az átlagostól eltérõ termékenységi mutatók következtében dinamikusan növekszik, a vallástalanok és ateisták számának gyarapodása viszont az elmúlt évtizedekben megállt. A katolikus-protestáns viszony dinamikája is produkál érdekes jelenségeket: mivel a katolikusok termékenysége szignifikánsan magasabb, a katolikusok a magasabb termékenységû régiókban többségben vannak a protestánsokkal szemben, a ki- és betérések aránya a protestánsok számára kedvezõtlenebb, a szektásodási és elvallástalanodási folyamatok pedig a reformált egyházak világában jobban érvényesülnek, a világkereszténységen belül is komoly átrendezõdés tapasztalható. Ebbõl a szempontból nagyon jellemzõ, hogy Hollandiában, amely az elmúlt századokban 'protestáns' országnak számított, ma már a katolikusok vannak többségben, az Egyesült Államokban, a protestantizmus fellegvárában pedig évtizedrõl évtizedre növekszik a katolikus népesség aránya, némi elmozdulás pedig még Magyarországon is megfigyelhetõ.
 

2. Apró világvallások
 

A világ vallási térképén van néhány olyan apró színfolt, amely vallástörténetileg fontos, érdekes, ám a hívõk száma vagy a hit elterjedtsége tekintetében jelentéktelen vallásokat jelöl. Az alábbiakban - pusztán a vallástörténeti körkép teljessége kedvéért néhány ilyen hitrõl, vallási mozgalomról szólunk néhány szót. A kiválasztott rendszerek a vallásfejlõdés két típusát is bemutatják: többre hivatott, de fejlõdésében megtorpant világvallással ugyanúgy számot vetünk, mint a vallási univerzalizmus olyan példáival, ahol egy-egy mozgalom létének alapja a meglévõ vallási sokféleség egyfajta szinkretisztikus természetû megszüntetése, egy egyetemes vallás megteremtése.

Ennek a szándéknak engedelmeskedve elsõ példánk a dzsainizmus, a buddhizmussal rokon indiai vallás. Alapítója, a korábbi aszkéták hagyományát folytatni kívánó Vardhamána (Kr. e. 540-470), aki késõbb tanítványai szemében 'Dzsiná' ('Gyõrzet') és 'Mahávira' ('Nagy Hõs') lett, a világtól elvonuló ruhátlan aszkétaként kereste az 'ösvényt', amely az anyag, a lét és az újjászületés bilincseitõl képes megszabadítani az embert és elvezeti a nirvána nyugalmába. A mester halála után több irányzatra szakadó mozgalom az elsõ idõkben népszerû volt Indiában, fejlõdése azonban késõbb - szemben a buddhizmuséval - megtorpant. A dzsaina mesterek tanítása szerint a szellemi és nem szellemi elemekbõl álló világ örök, ám a lélek az anyagi rabságában sínylõdik, a karma determinációjának ördögi körében, ahonnan csak szigorú aszkézissel szabadulhat ki és juthat a megváltottság állapotába. Az újjászületés kényszere helyett tehát a lelki lét örök nyugalmára van szükség, amelyben az egyéni lélek a világot átható 'Örök Lélek' által áthatva él tovább. A dzsainizmus nem ismer személyes isteneket: az 'Örök Lélek' az a szellemi erõ, amely nem más, mint a lélek megtisztult állapota. Az ember számára az emelkedett állapot eléréséhez öt törvény megtartása kívánatos. A legfontosabb minden élet tisztelete: mivel még a tárgyakban is 'élet' van, ez egyben a dzsainizmus már-már aggályos cselekvésnélküliségének oka, amely olyan külsõségekben is megmutatkozik, hogy a dzsaina sepri maga elõtt az utat, nehogy bogárra tiporjon, arca elé pedig kendõt köt, nehogy belélegezzen valami elevenet és ha teheti, még az anyagot megmunkáló mesterségektõl Ezen túl az igazságosság, a lopás tilalma, szerzetesek számára pedig a nemi absztinencia és a teljes nincstelenség adja azt az ösvényt, amely a tökéletesség felé vezet. A helyes élet jutalma a testiségtõl való megszabadulás, az anyagba zárt lét végzetszerûsége feletti diadal állapota. Aki eljut ide, az birtokba veheti a 'mindentudás', a nirvána megdicsõült állapotát.

A dzsaina közösségben szerzetesek és világiak élnek, a nirvánába eljutottakat pedig, azokat, akik dzsinává váltak, nagy tiszteletben tartják. Hitük alapvetõ természetét is mutatja ez: már-már istenként emlékeznek meg Mahávira alakjára, tisztelik a dzsinákat és gyakorolják azokat az erényeket, amelyek az õ példájuk követésére vezetnek. Ebbõl adódik gazdag vallási kultuszuknak az a különlegessége, hogy nem az istenek a tárgyai, hanem maga a közösség, amelynek a templomi szertartás épülésére szolgál. Összejöveteleiken a régi mesterek tanúságtételérõl meditálnak, himnuszokat énekelnek tiszteletükre, felékesítik a templomokban álló szorbaikat, amelyeket ünnepeken díszes ruhákba öltöztetnek. Áldozatot is bemutatnak: virágokat, illatszereket ajánlanak fel. Állítanak emlékhelyeket, sztúpákat is, a korai idõben pedig elsõsorban gazdagon díszített barlangtemplomokat építettek. Rituális kapcsolatuk az idõk során a hinduizmussal békésen alakult: vannak hindu mintájú szertartásaik, megülnek hindu ünnepeket is, magát a szentkönyves hagyományt, a hindu istenek realitását vagy a kasztok létjogosultságát azonban tagadják. A késõi idõ zarándok-központjait hegycsúcsokra építették, amelyek körül a tavaszi és õszi ünnepen az egész közösség összegyûlik. Ma sokan tartják a dzsainizmust a buddhizmus testvérvallásának, egyben azonban olyan hindu szektának is, amely az 'isten nélküli vallás' ind hagyományának megtestesítõje. A mai dzsainizmus hívei mintegy 4 millióan vannak; kizárólag Indiában, zömmel Gudzsaráth szövetségi államban élnek. A vallás követõi többségükben az ind társadalom elitjéhez tartoznak: értelmiségiek, nagykereskedõk, bankárok, akik szellemi és anyagi befolyása messze meghaladja számarányukat az országban.

Két nagy világvallás egyesítésének igénye szülte India ma sem nagy, de fontos hitrendszerét, a szikh vallást. Az elõzmény az iszlám indiai térhódítása, a próféta hitének a hinduizmussal való találkozása volt. A vallásalapító, az elsõ guru e két szellemi építmény elemeibõl alkotta meg 1500 körül Pandzsábban az új, szinkretisztikus mozgalmat. A szikh vallás szigorú moneteizmus, de panteista értelemben: Hari, a Legfõbb megjelenése minden, ami a kozmoszban van, õ maga pedig 'Mindenség-Istenként' alig mutat személyes vonásokat. A szikh teológia vallja a büntetõ igazság (karma) végzetszerûségét, a szelleminek az anyagival szembeni magasabbrendûségét, a lélekvándorlást és az istenbe való végsõ visszatérés, a nirvána elérésének lehetõségét. Az ember feladata ebben a folyamatban a végsõ istenbe-térésre való felkészülés: az erkölcsös élet, az önzés és a szenvedély elkerülése, az élvezeti cikkektõl való tartózkodás szolgálja ezt a célt, de a jó élethez az étkezési szabályok betartása vagy a közösségi szolidaritás gyakorlása is hozzátartozik. Maga a szikh vallás a 'tiszták közössége', amelybe 'keresztelõ felszentelés' által lehet bekerülni. Vallási életük fontos elemei a kultikus lakomák, a születési-, a házassági- és a temetési szertartások. A szikh viseletében, megjelenésében, sõt még nevében is különbözik a hinduktól és a muszlimoktól: sajátos formájú turbánt hord, szûk, rövid nadrágja övében görbe kést visel, haját csomókba fonja. Ellenséges környezetben élve, a szikh vallási közösség már a 16. századtól erõsen militáris jelleget öltött. Így vallják a hit védelmében a kollektívan viselt szent háború tanítását és vallási szervezeteiket is centralizált parancsnoklási viszonyok szellemében alakították ki. Mozgalmukat kezdetben tíz egymás követõ, teljhatalmú guru vezette, azóta viszont, bár hivatásos papjaik vannak, egyszemélyi vallási vezetõt nem jelölnek. Minden szikh férfi viseli nevében a hitben való egyenlõséget szimbolizáló Szingh ('Oroszlán') utótagot, egymást pedig Szardár-nak ('Herceg') szólítják. A büszke, harcias szikhek a 18. századra valóságos katonai kaszttá alakultak és már-már független államot teremtettek Pandzsábban, amelyet az angoloknak is csak véres küzdelemben sikerült letörniük. Ezt követõen a szikh közösség az angol, majd a független Indiában katonai-vallási kaszttá alakult: a férfiak zömének 'hagyományos' foglalkozása máig is, hogy tisztjei, tábornokai a hadseregnek. Ez az utóbbi években véres konfliktusokat is hozott: a szikh szeparatizmus ellen az indiai kormány a fegyveres erõket is bevetette, a mozgalom tagjai viszont heves ellenállással, merényletekkel válaszoltak az erõszakra.

A szikh 'szentkönyves vallás'. Hitének alapja az Ádi Granth, amely az elsõ guruk alkotása. Tartalma szerint nem más, mint az Egyedüli Isten himnuszainak gyûjteménye, amelynek díszpéldányát Amritszarban, a vallás központjában õrzik. A hit- és imaéletben is ennek a mûnek van fõ szerepe, hiszen a 'vallási csarnokokban' ennek szövegét olvassák, errõl elmélkednek. Az elsõ idõben volt áldozatbemutató rítusuk, sõt az özvegyégetés szokását is gyakorolták, mai életükben azonban a központi helyet az írások olvasása és magyarázata foglalja el. Vallási központjuk az 1577-ben emelt amritszári Aranytemplom, ám minden kis közösségnek van gyülekezeti terme is. Vallási mozgalmuknak ma is van némi politikai színezete: törekvéseik közé tartozik egy - Indián belül független - szikh állam létrehozása - már csak azért is, mert viszonyuk hindukkal és muszlimokkal egyaránt igen feszült. A szikh vallás követõi ma 20 milliónyian vannak; javarészt Indiában élnek, a pakisztáni határ közelében, de kisebb csoportjaik megtalálhatók még másfél tucat, zömében az egykori Brit Nemzetközösséghez tartozó ország területén is.

Ugyancsak muszlim környezetben és hatásra született meg a 'sííta iszlám reformációjának' is nevezett bahái vallás, amely ismét az univerzalisztikus és szinkretisztikus vallások csoportjába tartozik. Ez a vallás Iránban keletkezett, a 19. század derekán, amikor egy vallási rajongó, Mirzá Ali Mohamed annak a 'Báb'-nak, kapunak kezdte hirdetni magát, amelyen keresztül Allah rejtett kinyilatkoztatása eljut az emberekhez. Ezt a mozgalmat a hatóságok brutális terrorral felszámolták, ám a vezér egyik tanítványa, Mirza Huszain Ali Núri 1863-ban új mozgalmat alapított. Õ önmagát Bahá'Ulláh-nak, Isten fényének nevezte; innen a mozgalom baháizmus neve. Az új hit alapeszméje, hogy egyesítse a korábbi vallásokban Isten akaratából felbukkanó igaz elemeket, egyetlen egyetemes hitrendszerben. Maga a bahái teológia monoteizmust hirdet; Istene teremtõ és gondoskodó Úr, aki a vallásalapítok sorában - részletekben - közölte magát az emberiséggel. A vallás lényege a szeretet: felismerése annak, hogy a valódi 'fény' Isten szeretete, egyben azonban annak is, hogy ez az emberek egymás iránti kiengesztelõdését is jelenti. A folyamatos kinyilatkoztatás eszméje alapján minden vallás irodalma isteni szó, valódi szent könyv azonban csak a bahái módon magyarázott Korán és ami azt kiteljesíti, magának Bahá'Ulláh-nak a mûvei.

A bahái felfogás szerint Isten folyamatosan van jelen a világban; kinyilatkoztató szava is ott van a mindennapokban, megváltói és hitvallói pedig példát adnak arra, hogy az egész emberiség megszabaduljon bûneitõl és felismerje - a szeretet kiengesztelõdésében - a világ bajaiból ki- és az Istenhez elvezetõ utat. Istennek világmegváltó terve van az emberiséggel és a látszólagos megpróbáltatások után elérkezik 'Isten királysága'. A bahái szeretet-etikát hirdet, amelynek - az istenszeretetre alapozó - fõbb elvei nagyon is modernek: szociális és faji egyenlõséget, világbékét követel. A vallásit a világban megvalósuló univerzalizmus - már-már 'globalizmus' - követelése egészíti ki: egyetemes jogrend, világnyelv, közös pént, központi újraelosztás, világbíróság szerepelnek a 'program-pontok' között. A bahái igen határozottan tanítja, hogy az emberek közötti kiengesztelõdés alapja csak Isten és a vallás lehet; még a rituális hagyományokról is le kell mondani, hogy egy ilyen 'vallásközi egység' megvalósítható legyen. Érdekesen módosul a 'szent háború' muszlim gondolata is a bahái felfogásban: 'szent békeharc' lesz belõle, amely minden jószándékú ember érdeke és feladata.

A bahái természetébõl fakadóan erõsen misszionáló vallás. Saját liturgiája igen szegényes: templomaiban az alapító írásai kerülnek felolvasásra, de a liturgiában a többi vallások a bahái eszméit 'elõlegezõ' szent irodalmát is olvassák és magyarázzák. Nincsenek állandó papjai sem; a böjt, az aszlkézis is idegen szellemétõl. Sorozatos üldözések után a bahái temploma és világközpontja a ma Izraelben lévõ Haifában épült fel, ahonnan a világ csaknem minden országában mûködõ bahái közösségeket irányítják. A mozgalom követõinek száma ma 5-6 millió; közülük a legtöbben Indiában élnek, de erõs közösségek mûködnek Ugandában, Vietnamban vagy az Egyesült Államokban is, korunk ökumenikus mozgalmaiban pedig fontos, gyakran kezdeményezõ szerepet játszanak.

Irodalom a további tájékozódáshoz:
 

- Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz, Budapest: 1990.

- Clarke, Peter B.: A világ vallásai, Budapest: 1994.

- Horváth Pál: Vallásismeret, Budapest: 1997.

- Hunyadi László: Az emberiség vallásai, Budapest: 1998.

- Hunyadi László: Vallásföldrajz, Budapest: 1996.