Bôvül az internet vallási kínálata

A keresztény internetkonferencia múlt heti döntésének megfelelôen a történelmi egyházak internetes szakemberei részvételével fél éven belül egyesület alakul, amely jogi személyiségként a jelenleginél szorosabb együttmûködést tesz lehetôvé, például központi keresôszolgálat és címtár létrehozását – nyilatkozta lapunknak Bogdányi Gábor, az evangélikus egyház internet munkacsoportjának vezetôje. A világháló a héten a magyarországi református egyház – www.reformat.hu néven elérhetô – internetes honlapjával bôvült, amelyen a magyar mellett német és angol nyelven ismertetô olvasható a zsinatról, az egyházkerületekrôl és intézményekrôl, a dokumentumok között pedig teljes terjedelmében olvasható a heidelbergi káté és a II. helvét hitvallás is. A most elinduló vállalkozáson keresztül elérhetôk az egyházi tisztségviselôk is, s várhatóan a jövô héttôl már a Magyar Rádió református mûsora is hallgatható lesz az interneten. 
A hazai katolikus egyház 1995 óta van jelen a világhálón. Legnépszerûbb szolgáltatásának eddig – havi 150 ezer megkereséssel, ami az elmúlt néhány év alatt négyszeres növekedést jelent – a Magyar Kurír katolikus hírügynökség átlagosan heti frissítéssel közölt hírei bizonyultak – tudtuk meg Pásztor Miklóstól, a www.katolikus.hu címen behívható honlap szerkesztôjétôl. Az egyházmegyéken, intézményeken, zsinati dokumentumokon, a fontosabb régebbi, illetve az újabb pápai enciklikákon, imák szövegén, valamint két levelezôlistán kívül többek között elérhetô a katolikus katekizmus. A Magvetô és Agóra néven mûködô levelezôlista-szolgáltatás naponta szentírási alapú emélkedést közöl, s rendszeres szerzôi között két püspök – Gyulay Endre és Várszegi Asztrik – is megtalálható. A szerkesztôk további terve, hogy az interneten elérhetôvé egyék a katolikus lexikon újabb köteteit is, valamint bôvítsék az elérhetô liturgikus szövegek körét. 
Két éve olvasható a www. lutheran.hu, a magyarországi evangélikus egyház hivatalos honlapja. Megtalálható rajta az egyházi névtár, dokumentumok, könyvek, egyházi törvények, újságok, és segítségével 15 gyülekezet lehet felkeresni. A szervezôk a lelkészeket kívánság szerint e-mail-címmmel látják el; legnépszerûbb szolgáltatásuk pedig a Fraternet néven mûködô levelezôlista. 
Amint Zoltai Gusztávtól, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezetô igazgatójától megtudtuk, a tervek szerint a következô év elsô negyedére elkészül a Mazsihisz honlapja is. Már jelenleg is számos zsidó témájú anyag található az interneten, ezek szerkesztésében azonban a szövetség nem vesz részt. Ám a világhálón való böngészéskor további számos más hazai vallási közösség – többek között a Hit Gyülekezete és a Jehova Tanúi – honlapja is elérhetô.