Nyíri Kristóf:
 

Castells, The Information Age. Könyvismertetés
 
 

Manual Castells ünnepelt munkája, The Information Age - Economy, Society and Culture, melynek elsõ kötete 1996-ban jelent meg, harmadik - befejezõ - kötete pedig 1998 januárjában,⁽¹⁾ nehéz föladat elé állítja a recenzenst. Túl hosszú; gyakran metaforákkal dolgozik világos érvek helyett; s a frusztrált marxista szerzõ szinte soha nem a saját hangján beszél. Jelen ismertetésben a következõképpen járok el: Elõször megpróbálom Castells magnum opus-ának valamilyen általános képét vagy hangulatát közvetíteni, amennyiben idézek a kiadói fülszövegekbõl s a könyv némely összefoglaló passzusából. Majd Castells leghíresebb kifejezésére, az "áramlások tere" (space of flows) kifejezésre összpontosítok, jelentését azáltal póbálván meg felfedni, hogy elõfordulásait mintegy visszafelé követem Castells munkásságában - elsõ elõfordulásáig az 1982-ben írt "Crisis, Planning, and the Quality of Life" c. esszében.⁽²⁾ A "Crisis..." igen érdekes és fontos esszé volt; összefoglalom fõ téziseit, majd ezek mentén haladok Castells írásaiban, immár elõrefelé - végül ismét elérkezve az Information Age-ig, amikoris föl fogom tenni a kérdést: mi az új ebben a könyvben? mi változott? miben áll alapvetõ üzenete?

    Kiadói fülszöveggel találkozunk az Information Age elsõ kötete elülsõ belsõ borítóján,⁽³⁾ a második kötet hátsó belsõ borítóján, és a harmadik kötet elülsõ belsõ borítóján.⁽⁴⁾ A második kötet fülszövege azonos azokkal a tömör összefoglaló passzusokkal, amelyekkel Castells maga ezt a kötetet indítja:

Világunkat és életünket a globalizáció és identitás egymással konfliktusban álló trendjei formálják. Az információs technológiai forradalom és a kapitalizmus restrukturálása a társadalom új formáját gerjesztették, a hálózat-társadalmat [network society]. Ezt a társadalmat a stratégiailag döntõ gazdasági tevékenységek globalizálódása jellemzi. Jellemzi továbbá: A munka flexibilitása és instabilitása, valamint a munkaerõ individualizációja. A valóságos virtualitás kultúrája, melyet átható, kölcsönösen összekapcsolódó és sokrétû médiarendszer konstruál. És az élet, tér és idõ anyagi alapjainak átalakulása az áramlások tere és az idõtlen idõ - mint az uralkodó tevékenységek és a hatalmat birtokoló elitek kifejezõdése - konstitúciója által.A társadalomszervezõdés ezen új, áthatóan globális formája az egész világban terjed - amiképpen az ipari kapitalizmus és iker-ellensége, az ipari állami dirigizmus [industrial statism] terjedt a huszadik században - , intézményeket megrengetve, kultúrákat átformálva, gazdagságot teremtve és szegénységet gerjesztve, kapzsiságra, innovációra és reményre sarkallva, egyszersmind nyomorhoz és kétségbeeséshez vezetve. Szép vagy nem - de új világ. - ... A technológiai forradalom, a kapitalizmus átformálódása és az állami dirigizmus pusztulása mellett az elmúlt negyedszázadban mindenütt a kollektív identitás erõteljes kifejezésének hullámait tapasztaltuk - a globalizáció és kozmopolitizmus ellen, a kulturális egyediségnek és az emberek életük és környezetük feletti ellenõrzési képességének nevében. Ezek a kifejezések sokfélék, igen sokrétûek, az egyes kultúrák körvonalaihoz és az egyes identitások kialakulásának történeti forrásaihoz idomulva. Magukba foglalnak az emberi kapcsolatokat legalapvetõbb szintjükön átformálni célzó proaktív mozgalmakat, mint a feminizmust és a környezetvédõket. De magukba foglalják reaktív mozgalmak egész skáláját is - olyan mozgalmakat, amelyek az ellenállás lövészárkait építik Isten, nemzet, etnikum, család, lokalitás nevében, vagyis a technológiai-gazdasági erõk és transzformatív társadalmi mozgalmak együttes, ellentmondásos támadásától fenyegetett évezredes lét alapvetõ kategóriáinak nevében. Ezen ellentétes célok közé szorulva megkérdõjelezõdik a nemzetállam, válságába belesodorva magának a politikai demokráciának a szuverén, képviseleti nemzetállam történeti konstrukciójához kötõdõ fogalmát.⁽⁵⁾

Az 1990-es években a nemzetállamok szuverén alanyokból stratégiai szereplõkké váltak, érdekeiket s az általuk képviselendõ érdekeket az interakció globális rendszerében, a szisztematikusan megosztott szuverenitás körülményei között érvényesíteni próbálva. Számottevõ befolyást tudnak gyakorolni, hatalommal azonban önmagukban, a nemzetekfeletti makro-erõk és a szubnacionális mikro-folyamatok nélkül, alig bírnak. Egyfelõl ahhoz, hogy gazdaságuk termelékenységét és versenyképességét elõmozdítsák, szoros szövetségre kell lépniök a globális gazdasági érdekekkel s a tõkeáramlások számára elõnyös globális szabályok szerint kell eljárniok, mialatt társadalmaikat arra kérik, hogy várjanak türelemmel a nagyvállalati találékonyság hasznának lefelé csordogáló hányadára. ... másrészt a nemzetállamok a történeti tehetetlenségen túl a területükön élõ nemzeteknek és embereknek a globális áramlások forgószelével szemben utolsó menedékükhöz ragaszkodó, védekezõ közösségisége folytán maradnak fenn. Vagyis az államok minél inkább hangsúlyozzák a közösségiséget, annál kevésbé lesznek hatékonyak az osztott hatalom globális rendszerének egyik szereplõjeként. Minél sikeresebbek a planetáris színtéren, annál kevésbé képviselik nemzeti választópolgárságukat. Az ezredvég politikáját, a világon csaknem mindenütt, ez az alapvetõ ellentmondás uralja.⁽⁶⁾

a társadalmi mozgalmak által benépesített tartományokat végigjárva fõ cselekvõként az új társadalmi mozgalmakra jellemzõ hálózatot-képezõ [networking], decentralizált formájú szervezetekre és beavatkozásokra-kieszközlésekre bukkantunk, amelyek az információs társadalom uralmi szerkezetének hálózatot-képezõ logikáját tükrözik és az ellen hatnak. ... Ezek a hálózatok tevékenységet szerveznek és osztoznak az információn, de többet is tesznek ennél. Õk a kulturális kódok tényleges elõállítói és terjesztõi. Nemcsak a világhálón, de a véleménycsere és kölcsönhatás sokféle formáján át is. A társadalomra gyakorolt hatásuk ritkán származik valamely központ által mesterien kiagyalt, összehangolt stratégiából. Legsikeresebb kampányaik, legföltûnõbb kezdeményezéseik gyakran a sokszintû kommunikáció interaktív hálózatában lejátszódó 'turbulenciák' következménye... ... A társadalmi változások hálózatainak decentralizált, szubtilis jellege teszi oly nehézzé a keletkezõfélben lévõ új identitás-projektek észlelését és azonosítását. ... Éppen a társadalom ezen hátsó utcáiban - akár az alternatív elektronikus hálózatokban, akár a közösségi ellenállás bázishálózataiban - érzékeltem az új társadalom embrióit, melyeknek a történelem mezején az identitás ereje ad majd életet.⁽⁷⁾

Halványodó századunk utolsó negyedében egy információ-középpontú technológiai forradalom átformálta gondolkodásmódunkat, azt, ahogy termelünk, ahogy fogyasztunk, kereskedünk, szervezünk, kommunikálunk, ahogy élünk, meghalunk, ahogy háborúzunk s ahogy szeretkezünk. Egy dinamikus, globális gazdaság fogja át a bolygót, az egész világon összekötve az értékes embereket és tevékenységeket, miközben a hatalom és gazdagság hálózatairól lekapcsolja az uralkodó érdekek szempontjából irrelevánsnak minõsített embereket és területeket. A valóságos virtualitás kultúrája, mely egy fokozódóan interaktív és audiovizuális univerzum körül jött létre, mindenütt áthatja a szellemi képzeteket s a kommunikációt, a kultúrák sokféleségét egyfajta elektronikus hipertextben integrálva. A tér és idõ - az emberi tapasztalat anyagi alapjai - átformálódtak, midõn az áramlások tere uralkodik a helyek tere fölött s az idõtlen idõ váltja fel az ipari korszak óra-idejét. Az informacionalizáció és globalizáció logikájával szembeni társadalmi ellenállás kifejezései az elsõdleges identitások köré épülnek, védelmi közösségeket teremtve Isten, lokalitás, etnikum vagy a család nevében. Ugyanakkor a gazdagság és információ globalizálódásának és az identitás és legitimitás lokalizációjának összeadódó nyomása folytán olyan fontos alapozó társadalmi intézmények kérdõjelezõdnek meg, mint a patriarchalizmus és a nemzetállam.⁽⁸⁾

Az információs paradigma jegyében, midõn az áramlások tere s az idõtlen idõ meghaladja a helyeket és megsemmisíti az idõt, új kultúra jött létre: a valóságos virtualitás kultúrája. ... Valóságos virtualitáson olyan rendszert értek, amelyben a valóság maga (vagyis az emberek anyagi/szimbolikus léte) teljesen belemerül egyfajta virtuális képi környezetbe, a fantázia látszatvilágába, ahol a szimbólumok nem puszta metaforák, de átfogják a valóságos tapasztalatot is. Ez nem az elektronikus médiumok következménye, jóllehet azok a kifejezés elengedhetetlen eszközeit jelentik az új kultúrában. Az anyagi alap, amely megmagyarázza, hogy miképpen veheti át a valóságos virtualitás a hatalmat az emberek képzelete és képzeteinek rendszere felett, nem más, mint megélhetésük az áramlások terében és az idõtlen idõben. Egyfelõl a társadalom uralkodó funkciói és értékei egyidejûségben, térbelileg nem érintkezõen szervezõdnek; azaz információáramlásokban, melyek meghaladnak bármilyen helyben-lokalitásban megtestesült tapasztalatot. Másfelõl az uralkodó értékek és érdekek a múltra vagy a jövõre vonatkozó utalások nélkül konstruáltatnak, a számítógéphálózatok és az elektronikus média idõtlen tájképében, ahol a kifejezések vagy azonnaliak, vagy híján vannak az elõre látható sorrendnek. A minden idõkbõl és minden terekbõl származó összes kifejezés egyugyanazon hipertextben keveredik, folyamatosan újrarendezõdik, és bármikor, bárhol kommunikálható, az adók/küldõk érdekeitõl és a fogadók hangulatától függõen. Ez a virtualitás a mi valóságunk, mivel eme idõtlen, hely nélküli, szimbolikus rendszerekben alkotjuk meg azokat a kategóriákat s hívjuk elõ azokat a képeket, amelyek viselkedésünket formálják, politikánkat gerjesztik, álmainkat táplálják, s lidércnyomásainkat elõidézik.⁽⁹⁾

A nemzetállamok megmaradnak, szuverenitásuk azonban nem. Csoportokat fognak képezni, multilaterális hálózatokban, az elkötelezettségek, felelõsségek, szövetségek és alárendelõdések változékony geometriája mentén. ... Az állam nem tûnik el... Egyszerûen csak kisebbé válik az információs korszakban. Lokális és regionális kormányok formájában burjánzik, amelyek a világot telehintik projektjeikkel, választórétegeket építenek föl, s nemzeti kormányokkal, multinacionális társaságokkal és nemzetközi szervekkel tárgyalnak. A gazdaság globalizációjának korszaka egyszersmind az államiság lokalizációjának korszaka. Aminek a lokális és regionális kormányok hatalom és eszközök tekintetében híján vannak, azt rugalmassággal és hálózat-képzéssel egyenlítik ki. Ha valakik vagy valamik, hát csakis az ilyen kormányok felelhetnek meg a gazdagság és információ globális hálózatai dinamikájának.⁽¹⁰⁾

Bármit meg lehet változtatni tudatos, célratörõ, információval ellátott és legitimitással támogatott társadalmi cselekvés révén. Ha az emberek tájékozottak, aktívak, s az egész világon kommunikálnak; ha az üzlet fölvállalja társadalmi felelõsségét; ha a médiumok üzenetbõl üzenetközvetítõkké válnak; ha a politika szereplõi szembeszállnak a cinizmussal és visszaállítják a demokráciába vetett hitet; ha a kultúrát a tapasztalat talaján építjük újra; ha az emberiség az egész bolygón átérzi a faj szolidaritását; ha megerõsítjük a nemzedékek közötti szolidaritást azáltal, hogy harmóniában élünk a természettel; ha bensõ énünk felderítésére indulunk - miután egymással békét kötöttünk. Ha mindez lehetségessé válik tájékozott, tudatos, közös döntésünk által, amíg még az idõ engedi, talán akkor, végre, képesek leszünk arra, hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy szeressünk s hogy szerethessenek minket.⁽¹¹⁾

Valószínûnek látszik, ... hogy a technológia még nem fog egyenlõ kommunikációs csatornákkal szolgálni minden ember számára. Nem fogja egészen kinyitni az ablakokat a nemzetek között. A behuzalozott világnak sokféle kultúrája lesz, melyeket globális mintázatokba szõnek a telekommunikáció és a nemzetek közötti megállapodások. ... - Amikor ma nagy civilizációkról beszélünk, földrajzilag határolt régiókra utalunk, mint az ókori Görögország, a tizennyolcadik századi Franciaország, a modern Amerika. Lehetséges, hogy a globális kommunikáció néhány évtizede elteltével a "civilizációk" világot-átívelõ szálak lesznek. Egyfajta posztindusztriális nyugati civilizáció kötheti össze a világ angolul beszélõ népeit. Kínai, latin-amerikai vagy harmadik világbeli civilizációk is globális szálakká válhatnak, noha alapvetõen más értékekkel és kultúrákkal. ... - A kozmopolita városokban a különbözõ szálak egybevegyülnek. ... ... a hazafiság hanyatlik, s talán méginkább hanyatlani fog a fejlett globális kommunikáció évtizedeivel. Némelyek erõsebb lojalitást fognak érezni globális kulturális szálaik iránt, mint országuk iránt. ... ... A kulturális mintázatok formáját gyakran inkább a pénz határozza meg, s kevésbé az esztétikai vagy elvont értékek. A profitmaximalizáció parancsa egyre inkább ... azt fogja jelenteni, hogy a termékeket a nemzetközi piacra tervezik. Ez annál hatékonyabb lesz, minél jobb az információ áramlása világszerte.⁽²¹⁾

    A "Crisis, Planning, and the Quality of Life" c. tanulmányban Castells "az új uralkodó érdekekre és az új társadalmi lázadásokra" utal, amelyek tendenciájukban "elválasztják egymástól a szervezetek terét és a tapasztalat terét". Magyarázata szerint:

egyfelõl a hatalom tere áramlásokká formálódik át. Másfelõl a jelentések/értelmek tere új törzsi közösségek mikro-territoriumaivá redukálódik. A kettõ között eltûnnek a városok s a társadalmak. Az információ, tendenciájában, elválik a kommunikációtól. A hatalom elkülönül a politikai képviselettõl. S a termelés egyre inkább elválik a fogyasztástól, miközben mindkét folyamat térbelileg különálló mûveletek sorozatává darabolódik, melyek egységét csupán valamilyen rejtett, elvont logika állítja újra elõ. Az ilyen történeti tendencia láthatárán felsejlik az emberi tapasztalatnak, ennélfogva a kommunikációnak, s ennélfogva a társadalomnak szétrombolódása.⁽²⁴⁾

    Castells megjegyzi ugyan, hogy "az uralkodó osztály szempontjából" is adódnak bizonyos szükségszerû korlátjai "a termelés és fogyasztás ezen delokalizációs tendenciájának", hiszen "a 'tõke' tõkéseket, menedzsereket és technokratákat jelent; vagyis az emberek kulturálisan meghatározottak, és egyáltalán nem készek arra, hogy maguk is áramlásokká legyenek".⁽²⁵⁾ Erre a problémára az uralkodó osztály válasza lényegében az, hogy kialakítja és védelmezi "lakóhelyének exkluzív terét".⁽²⁶⁾ Másik akadály a tér delokalizációjával szemben, írja Castells, hogy az az új technológiai és gazdasági modell, amelyet õ "információs fejlõdési módnak" [informational mode of development] nevez, mindazonáltal "igényli a tudás termelése és az információ tárolása bizonyos koncentrált központjait, valamint a képek és információ kibocsátásának központjait". Továbbá, "ami a munkásokat és parasztokat illeti, a gyárak, földek, szállások és szolgáltatások úgyszintén nem delokalizálhatók".⁽²⁷⁾ Itt az uralkodó osztály reakciója, folytatódik Castells érvelése, abban áll, hogy "hollétük szerint megteremti a térbeli funkciók és formák fokozódó hierarchiáját és specializációját", elõsegíti "a munka és irányítás folyamatainak széttagolódását olymódon, hogy a különbözõ feladatok különbözõ helyeken végezhetõk el és jelek-jelzések révén illeszthetõk össze (ha információról van szó) vagy a fejlett szállítási technológia révén (szabványosított alkatrészek, amelyek a termelés nagyon távoli pontjairól kerülnek beszállításra)".⁽²⁸⁾ Ahogyan Castells írja: "A tér áramlásokká oldódik... Ez a kollektív elidegenedés és egyéni erõszak tere, differenciálatlan visszacsatolások által soha nem szûnõ és soha nem kezdõdõ áramlássá átformálva."⁽²⁹⁾

    A kapitalista rombolás és kizsákmányolás alanya Castells fölfogásában, ezek szerint - az "uralkodó osztályra" és a "technokratákra" történõ utalások dacára - , maga az információs hálózat: diffúz, névtelen, fölmérhetetlen. A "differenciálatlan visszacsatolások" megfogalmazás sokatmondó. Hogyan lehet a hálózat ellen küzdeni? Castells itt nyilvánvaló dilemmával néz szembe. Vagy úgy áll a helyzet, hogy a kizsákmányoltak elfogadják a hálózatból történõ kizárásukat: ebben az esetben a globális kapitalizmussal való szembenállásuk csakis elszigetelõdést, egyfajta törzsi regressziót eredményezhet. Vagy pedig megtalálják annak módját, hogy maguk is hálózatokat hozzanak létre: ekkor azonban ezek a hálózatok vagy önmagukra-hagyatkozók, szûklátókörûek és erõtlenek maradnak, vagy éppenséggel csatlakoznak a globális hálózathoz - s ezzel eredeti irányultságuk elvesztését kockáztatják.

Nem szabad persze elfelejtenünk, hogy a "hálózatok" az 1980-as évek elején nem annyira számítógéphálózatot, mint sokkal inkább médiahálózatot jelentettek. Amikor Castells így írt: "A kommunikáció interaktív rendszerei és a tudás komputerizált kibocsátása-terjesztése ... immár ... eléggé fejlettek ahhoz, hogy drámaian javítsák, ne pedig csökkentsék az emberek közötti kommunikáció és információ mennyiségét, valamint üzeneteik kulturális sokféleségét",⁽³⁰⁾ valami olyasmire utalt, ami éppencsak keletkezõben volt.⁽³¹⁾ Figyelme valójában a tömegkommunikációra irányult:

az üzeneteknek a tõke-ellenõrizte vagy állam-ellenõrizte tömegmédiumok által birtokolt monopóliuma, valamint a technokrácia információs monopóliuma reakciót gerjesztett a helyi közösségekben, amelyek alternatív kultúráknak s kommunikációs mintázatoknak személyes interakciók révén és a szóbeli hagyományok újjáélesztése révén történõ építésére helyezték a hangsúlyt. A kommunikációnak és kultúrának a központosított egyirányú információáramlások nyomában bekövetkezõ delokációjával szembehelyezkedik a kommunikációs hálózatok területileg gyökerezõ kulturális közösségekre és társadalmi hálózatokra alapozó lokalizációja. A tömegmédia kulturális egyformaságával szembehelyezkedik a térbeli kötõdésû, személyek-közötti hálózatok kulturális sajátszerûsége. Így tehát, noha az információs technokraták áramlásaikban föloldják a teret, a gyanakvó emberek egyre inkább a maguk tapasztalatára hagyatkoznak alapvetõ információforrásaként.⁽³²⁾

világszerte reakció lép föl a tömegmédia üzenet-monopóliumával szemben; a nemzeti, etnikai vagy helyi kultúráknak egyforma kódok általi áthatásával és szétrombolásával szemben; és a személyes interakció strukturális korlátaival szemben. Ezen reakciók legtöbbje az elzárkózás formáját ölti: szubkulturális közösségek becsukják az ajtót maguk mögött és minden kívülrõl jövõ üzenetet opponálnak. Ez a folyamat különösen fenyegetõ, mivel valójában összetöri az emberi kölcsönhatásokat számtalan egzisztencia-fragmentum között, amelyek - autonóm és külön utakon fejlõdvén - képtelenek lesznek egymás megértésére.⁽³³⁾

Mármost Castells programot kínál, olyat, amely megoldást ígér a fenti dilemmára:

arra törekszünk, hogy fenntartsuk az autonóm vagy csaknem autonóm kultúrák sokféleségét, s hogy képessé tegyük ezeket az egymással és a "globális kultúrával" való kommunikációra ("globális kultúrán" az állam és a gazdasági hatalmak által intézményesített kultúrát értve). Ennélfogva aktívan támogatnunk kell a lakóhelyi kultúrát, sõt, a keletkezõben lévõ ellenkultúrákat is. ... - ... Az alapvetõ cél számít: az autonóm báziskultúrák erõteljes fejlõdésének elõsegítése; ama tény fölismerése, hogy társadalmunkban az ilyen kultúra audio-vizuális; ezen kulturális kifejezések kölcsönös összekapcsolása, a törzsiséget elkerülendõ; a fõ kulturális küldõk-adók közötti kapcsolatok szervezése, a lokalizmust elkerülendõ; s végül, a lehetõ legtöbb szinten interaktív rendszerek bevezetése, azon kétirányú áramlást megteremtendõ, amely bármiféle kommunikációs folyamat anyagi elõföltétele. Talán akkor városaink és lakóhelyi közösségeink képesek lesznek elszigeteltségük meghaladására. Ha már a hivatalos stratégiák nem képesek emberi érzelmet teremteni, legalább lehetõvé tehetik annak áramlását az általunk felsorolt feltételek mellett.⁽³⁵⁾

Ha sikerül a válságot a változás folyamatába fordítanunk, ez nem álmaink forradalma lesz - mely álmokat a történelmi tapasztalat ténylegesen már lidércnyomásokká tette - , hanem a munka, a fogyasztás és a politika új módjait illetõ kísérlet. Nem fogjuk újra megtalálni az életminõség elveszett paradicsomát, amely mindig is csak az arisztokratikus elit számára létezett, de ellenõrzésünk alá vonjuk a társadalmi szereplõk sokféleségének kreatív kifejezésére és az ezen folyamatban keletkezõ konfliktusok dinamikus kezelésére alapozódó új történelmet. Akkor talán elérjük az élet igazi minõségét: amikor az élet képes lesz arra, hogy félelem és korlátok nélkül áramoljon s öntözze tapasztalatunkat.⁽³⁷⁾

    A The City and the Grassroots, mint fentebb jeleztem, gyakorlatilag egyidõben íródott a "Crisis, Planning, and the Quality of Life" c. esszével. Utóbbi legtöbb passzusa szószerint elõfordul az elõbbiben, de persze a könyv, a maga jó négyszáz oldalával, sokkal részletesebb magyarázatokkal és érvekkel szolgál. Tartalmazza például, a legrosszabb marxista stílusú szõrszálhasogató gondolatmenet keretében, az "információs fejlõdési mód" [informational mode of development] fogalmának kifejtését. A fejlõdési módokat, hangsúlyozza Touraine nyomán Castells, gondosan meg kell különböztetnünk a termelési módoktól; a fejlõdési mód fogalma "arra a különös formára vonatkozik, amelyben munka, anyag és energia a munkafolyamatban, a terméket elõállítandó, egyesülnek. A munkának kétségkívül köze van a társadalmi (osztály-) viszonyokhoz, ám nem csak azt kell megértenünk, hogy az értéktöbblet hogyan kerül elsajátításra, hanem azt is: hogyan növekszik."⁽³⁸⁾ Kétféle fejlõdési módot kell megkülönböztetnünk, az iparit és az információst, mondja itt Castells, majd - némileg zavarbaejtõen - a termelési módra vonatkozó magyarázattal zár: "Az információs termelési mód esetében a termelékenység a tudáson alapszik... Az informacionalizmus a technológiai fejlõdésre irányul, azaz a tudás akkumulációjára."⁽³⁹⁾

    Miközben a "Crisis, Planning, and the Quality of Life"-ban a nemzetállam témája nem kerül szóba, a The City and the Grassroots tartalmaz némely releváns megfontolást. Castells azt a "hipotézist" fogalmazza meg, miszerint "a nemzetállamok hajlanak arra, hogy közvetítsenek egyfelõl az egyenlõtlen gazdasági fejlõdés viszonyai közepette uralkodó multinacionális vállalatok és másfelõl a helyi közösségek között, amelyek megszakított vidéki múltjuk törmelékeibõl és becsben tartott hagyományaik emlékébõl önállóan próbálnak felépíteni egy új városi világot."⁽⁴⁰⁾ A könyv egy késõbbi részében így foglalja össze álláspontját (mely álláspontot az 1980-as és 1990-es évek során majd jelentõsen módosít):

A kapitalista termelési mód valamint az ipari és az információs fejlõdési módok területileg differenciáltak, világszintû integrációjuk pedig aszimmetrikus. Nemcsak középpontról és perifériáról beszélhetünk, hanem szintek sorozatáról ezekben a kölcsönviszonyokban, szintekérõl, amelyek idõrõl idõre és dimenzióról dimenzióra módosulnak... olyan világméretû rendszerben élünk, amely a társadalmak közötti függõségi viszonyok köré szervezõdik - az adott nemzet, az adott idõ és a függõség adott dimenziója szerint változó variábilis geometria függõségében élünk. Mivel a termelési viszonyok világméretben vannak integrálva, miközben a tapasztalat kulturálisan specifikus és a hatalom még mindig a nemzetállamokban összpontosul, világunk széttagolódásra hajló dinamikájú háromdimenziós térben létezik. A függõ társadalmak nemzetállamai jelentik a dezintegráció elkerülésének kulcselemét, de csakis akkor, ha nemzeteiket arra mozgósítják (s ha szükséges: úgy építik), hogy a rendszer középpontjával új viszonyokba kerüljenek.⁽⁴¹⁾

A túlontúl erõs szakszervezeti mozgalommal, a kulturális identitások iránt közömbös, mindenütt jelenlévõ egyirányú kommunikációs rendszerrel, a megbízhatatlan politikai pártok által lazán kormányzott mindenható központosított állammal, a strukturális gazdasági válsággal, a kulturális bizonytalansággal és a nukleáris háború valószínû voltával szembesülve - az emberek végül hazamennek. A legtöbben egyénileg vonulnak vissza, de a döntõ, aktív, ellencsapásokra türelmetlenül vágyó kisebbség megszervezi magának a cselekvés helyi mezejét. Válaszolnak a kizsákmányolásra-elidegenedésre-elnyomásra, amelyet mostanára a város képvisel. Ha arra nem is képesek, hogy a tõke nemzetközi áramlásait ellenõrizzék, arra igen, hogy feltételeket szabjanak bármely multinacionális vállalatnak, amely közösségükben kíván letelepedni. Noha nem ellenzik a televíziós hálózatokat, ragaszkodnak ahhoz, hogy bizonyos mûsorok az õ nyelvükön, fõ nézettségi idõben kerüljenek adásra; és megtartják helyi ünnepségeiket, amelyekhez képest a média második helyre szorul. ... amikor az emberek úgy találják, hogy képtelenek ellenõrizni a világot, azt egyszerûen közösségük méretére szûkitik.⁽⁴²⁾

a területi terjeszkedéssel, nagyvárosi decentralizációval és a lakóhely individualizációjával egyidõben az új technológiák aláhúzzák bizonyos helyek fontosságát is, mint olyan tevékenységek hollétének fontosságát, amelyek nem egykönnyen alakíthatók át áramlásokká, s amelyek változatlanul igénylik a térbeli érintkezést, ilymódon számottevõen fölerõsítve a városon belüli hierarchiát. Az információs városban a területi egyediség és városközépponthoz-tartozás még fontosabb, mint az ipari-kereskedelmi városban... roppant erõs itt a térbeli érintkezés és a face-to-face interakció igénye. ... Az áramlások olyan hálózatokat kapcsolnak össze, amelyek funkcionálisan hasznosak és társadalmilag nagyraértékeltek. Csomópontok adnak otthont a legfontosabb tevékenységeknek s örömmel fogadják az új lakossági elitet. ... Fölmerül, hogy egy ilyen, áramlások köré szervezõdött szerkezetben az értéktelennek tartott emberek, tevékenységek és kultúrák ... könnyen lekapcsolhatók a hálózatról. S abban a városban, ahol csak a legmagasabb funkciókhoz tartozó helyek jelentésteliek, a csupán kevesek számára jelentését megõrzõ hely a legtöbbek számára a kirekesztés tere lesz.⁽⁴⁶⁾

    Ez az a könyv, amelyben Castells, elõször és utoljára, rá tudja venni magát annak feltételezésére, hogy az új információs technológiáknak valamiféle fölszabadító potenciálja lehet. A könyv áttekinti, újrafogalmazza és bõvíti Castells fõ témáit: az információs fejlõdési mód fogalmát;⁽⁴⁷⁾ a hálózatoknak mint "világunk kialakulóban lévõ szervezési formájának" eszméjét;⁽⁴⁸⁾ ama tételt, miszerint az állam mindig is szerepet játszott és ma is lényeges szerepet játszik a piacgazdaság fönntartásában;⁽⁴⁹⁾ a földrajzi differenciálódás képletét ("az információs-technológiai iparban a munka technikai és társadalmi megosztása", írja Castells, "nemcsak lehetõvé teszi a térbeli szegmentációt, de egyenesen oka annak"⁽⁵⁰⁾); annak magyarázatát, hogy miért marad fenn oly makacsul "az információ-intenzív iparágak irányító szintjének központosított elhelyezkedése";⁽⁵¹⁾ a "kettõs város" [dual city] fogalmát;⁽⁵²⁾ vagy az "innovációs miliõk" [milieux of innovation] elméletét.⁽⁵³⁾

Ám ami Castells-et igazán érdekli itt, az egy új lokalizmus lehetõsége, s errõl félreérthetetlen hangon beszél:

néha ... utópikus látomásra van szükség ... , hogy az emberek képesek legyenek az elgondolhatatlan elgondolására... ... Hacsak alternatív, az új társadalmi mozgalmak által táplált realisztikus stratégiákat nem találunk arra, hogy az áramlások terében a helyek-lokalitások társadalmi jelentését újjáépítsük, társadalmaink egymással nem kommunikáló szegmensekre töredeznek, melyek kölcsönös elidegenedése romboló erõszakhoz és egy történelmi hanyatlás folyamatához fog vezetni.⁽⁵⁴⁾

a fejlõdés, a munka és az elosztás feletti társadalmi és politikai ellenõrzés hagyományos struktúráit aláásta a nemzetközivé lett gazdaság információs áramlásokban megvalósuló hely-nélküli logikája. A restrukturálás folyamata ezen alapvetõ dimenziójának végsõ kihívása abban a veszélyben rejlik, hogy tovatûnik a helyi állam, s tovatûnik ennélfogva annak lehetõsége, hogy az emberek maguk gyakoroljanak ellenõrzést a maguk élete fölött - hacsak nem találjuk fel újra a demokráciát, az áramlások terével a helyek hatalmát szembeállítva.⁽⁵⁶⁾

A helyekre-alapozott társadalmi jelentések rekonstrukciója három szinten - kulturális, gazdasági és politikai szinten - igényli alternatív társadalmi és térbeli projektek egyidejû megfogalmazását. - Kulturális szinten a területileg meghatározott helyi társadalmaknak meg kell õrizniök identitásukat és épiteniök kell történeti gyökereikre, tekintet nélkül gazdasági és funkcionális függésükre az áramlások terétõl. A helyek szimbolikus megjelölése, az azonosítás szimbólumainak megõrzése, a kollektív emlékezetnek a kommunikáció tényleges gyakorlatában történõ kifejezése azok az alapvetõ eszközök, amelyek révén a helyek mint olyanok tovább létezhetnek, anélkül, hogy létjogosultságukat funkcionális teljesítményükkel kellene igazolniok. Elkerülendõ ugyanakkor a helyi identitásnak bármiféle tágabb társadalmi hivatkozási keretet nélkülözõ túlhangsúlyozását, legalább két pótlólagos stratégia alkalmazására van szükség: a helyi közösségeknek egyfelõl olyan kommunikációs kódokat kell felépíteniök, amelyek ablakot nyitnak más identitások felé is, azaz olyan kódokat, amelyek a közösségeket magasabb szintû kultúrákat elismerni és azokkal kommunikálni képes szubkultúrákként határozzák meg; s másfelõl a kulturális identitás igenlését és szimbolikus gyakorlását gazdasági stratégiával és politikai gyakorlattal kell összekapcsolniok. Így haladhatók meg a törzsiség és fundamentalizmus veszélyei.⁽⁵⁷⁾

    Castells kulturális, gazdasági és politikai újjászületésbe vetett reményei 1993-ra elhalványultak. Ebben az évben jelent meg Carnoy, Castells, Cohen és Cardoso közös kötete, a The New Global Economy in the Information Age.⁽⁶⁰⁾ A kötet bevezetõ tanulmánya - a jelek szerint a négy szerzõ kollektív munkája - a nemzetállamok változatlan, döntõ fontosságát hangsúlyozza.⁽⁶¹⁾ Castells saját fejezete az "Információs gazdaság és az új nemzetközi munkamegosztás" címet viseli. Itt Castells egyfajta "negyedik világ" kialakulásáról beszél, ezeket "három kontinens visszamaradt falusi területeinek marginalizált gazdaságai, valamint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika városainak terjeszkedõ nyomornegyedei" alkotják.⁽⁶²⁾ Strukturális válságra utal, mely "alapvetõen azzal függ össze, hogy számos ország ... képtelen a gazdasági növekedés új feltételeihez alkalmazkodni"⁽⁶³⁾. Ez a válság "többféle kollektív reakcióhoz vezethet, valamennyiöknek nagy a destruktív potenciálja". Ilyen reakciók: új kapcsolatok létesítése a globális gazdasággal a bûnözõ-gazdasághoz történõ csatlakozás révén; kollektív vagy egyéni erõszak; s az ideológiai és vallási fundamentalizmus kialakulása.⁽⁶⁴⁾ Castells figyelmeztet:

Ha a negyedik világ kialakulását nem ellensúlyozza a mostani világfejlõdési modell tudatos reformja, akkor a huszonegyedik század információs gazdaságának nemcsak az éhhaláltól fenyegetett gyermekek nyomasztó képével kell szembenéznie, hanem világot-átfogóan hatalmas bûnözõ maffiákkal, drámai etnikumok-közötti erõszakkal, s a fundamentalizmus dagályával - mindez meg fogja rendíteni toleranciánkat és darabokra töri újonnan meglelt békénket."⁽⁶⁵⁾

    A The New Global Economy hátsó borítóján érdekes mondat olvasható: "A szerzõk 1992 márciusában Moszkvában találkoztak, ahol tanácsokkal igyekeztek segíteni a Jelcin-kormány politikai-gazdasági stratégiáját, jelen könyvben foglalt elemzéseik eredményeit fölhasználva." Az Információs kor elsõ kötete bõvebben számol be errõl. Kiderül, hogy Castells 1992-ben valamiféle tanácsadó bizottság elnöke volt, mely bizottság úgymond "az átmenet társadalmi problémája" kérdéskörében tett javaslatokat az orosz kormánynak.⁽⁶⁷⁾ 1992 áprilisában a bizottság jelentést készített, melyben többek között ez volt olvasható:

A piacgazdaság csakis intézményes keretben mûködik. Az orosz reformmozgalom kulcsfeladata ma az intézményes összefüggésrendszer fölépítésében áll, hogy ezzel megteremtse a piacgazdaság számára szükséges feltételeket. ... Ez a társadalmi, politikai és intézményi infrastruktúra számos elemet foglal magába, úgymint: törvények, szabályok, viselkedési normák, továbbá konfliktusok föloldására, felelõsség megállapítására ... és tulajdonjogok meghatározására szolgáló eljárások. Mihamarabb szükséges továbbá annak a széleskörû meggyõzõdésnek a kialakítása, miszerint ezek a szabályok csakugyan a gazdasági életet irányító szabályok, nem puszta papírfecnik. Hogy ez megtörténjen, mûködõ közigazgatásra van szükség. A piac nem helyettesíti, hanem kiegészíti az államot. Állam nélkül a piac nem mûködõképes.⁽⁶⁸⁾

    Az Információs kor harmadik kötete elején Castells így ír:

Nem véletlen, hogy ez a kötet a szovjet kommunizmus összeomlásával nyit. Az 1917-es Orosz Forradalom, s az általa föllobbantott nemzetközi kommunista mozgalom a huszadik század uralkodó politikai és ideológiai jelensége volt. A komunizmus és a Szovjetúnió, s az ellentétes reakciók, amelyeket világszerte kiváltottak, döntõ bélyeget hagytak a század társadalmain és emberein. S mégis, ez a hatalmas birodalom és erõteljes mitológiája, az elõre nem látott történelmi változás egyik legrendkívülibb példáját szolgáltatva, alig néhány év alatt szétesett. Véleményem szerint ezen folyamat gyökerét, e történelmi korszak végét, az magyarázza, hogy az állami dirigizmus [statism] képtelennek bizonyult az információs korba történõ átmenet irányítására.⁽⁷²⁾

    A hálózat eszméje az Információs korban jelentõsen kibõvül. Így Castells bevezeti a hálózat-vállalat [network enterprise] fogalmát;⁽⁷⁸⁾ összefoglalóan jellemzi a hálózat-társadalmat [network society];⁽⁷⁹⁾ utal az európai régiók hálózatára;⁽⁸⁰⁾ és megalkotja a hálózat-állam jelen könyvismertetésben már hivatkozott kifejezését.⁽⁸¹⁾ A hálózat-állam eszméje központi szerepet játszik a könyvben, kivált két specifikus vonatkozásban: egyfelõl a nemzetállam csökkenõ jelentõségének,⁽⁸²⁾ másfelõl a helyi államnak fogalmával kapcsolatban. Az utóbbi fogalom, mint korábban láttuk, már az Informational City-ben fölmerült; most kifejezetten elõtérbe kerül, dominálva a lokalizmust elemzõ gondolatmeneteket. Castells a lokális-globális dialektika több aspektusát is taglalja. Így például a média egyidejû globalizációját és lokalizációját.⁽⁸³⁾ Amire azonban igazán összpontosít, az a helyi kormányzatok lehetséges vagy kívánatos funkciója a globalizált világban. "A kormányzat re-lokalizációja", írja, "kínálja a politika re-legitimációjának legközvetlenebb útját".⁽⁸⁴⁾ Az Informational City és az Age of Information közötti elmozdulások listájából az egyik legföltûnõbb és legsokatmondóbb: a helyi közösségi mozgalmak eszméjének fölváltása a helyi kormányzat politikájának eszméjével. Ezen elmozdulást illetõen Castells nem is beszélhetne világosabban. Állítások sorát fogalmazza meg. Elõször a lokalitásról magáról, a második kötet "Területi identitások: a helyi közösség" címû alfejezetében, ahol "a tér és kultúra közötti rendszeres kovariáció leegyszerûsítõ fogalmát" bírálja. Ahogyan írja:

Nem hiszem, hogy pontatlan lenne azt mondani, miszerint a helyi környezetek, önmagukban, nem gerjesztenek sajátos viselkedésmintát, vagy akár jellegzetes identitást. Ami mellett viszont a kommunalista szerzõk érvelnek, s ami megegyezik a magam kultúrák-közötti megfigyelésével: az emberek ellenállnak az individualizáció és társadalmi atomizáció folyamatának, s hajlanak arra, hogy közösségi szervezetekbe csoportosuljanak, amelyek idõvel az odatartozás érzését keltik, végül pedig, sok esetben, közösségi, kulturális identitást hoznak létre. Hipotézisem szerint ahhoz, hogy ez megtörténjen, társadalmi mozgósítás szükséges. Vagyis az embereknek városi mozgalmakban (nem egészen forradalmiakban) kell résztvenniök, miáltal közös érdekeket fedeznek fel és védelmeznek, így vagy úgy osztoznak egymás életében, s új jelentés keletkezhet.⁽⁸⁵⁾

sok esetben a városi mozgalmak - közbeszédük, szereplõik, szervezeteik - integráltattak a helyi kormányzat szerkezetébe és gyakorlatába, közvetlenül vagy közvetve, a polgári résztvétel sokrétû rendszerén és a közösségi fejlesztéseken keresztül. Ez a trend, miközben a városi mozgalmakat mint az alternatív társadalmi változás forrásait valójában likvidálta, számottevõen megerõsítette a helyi kormányzatokat s felmutatta a helyi államnak mint a politikai ellenõrzés és társadalmi jelentés rekonstruálása jelentõs példájának-terepének lehetõségét.⁽⁸⁷⁾

az identitások, nemzetek és államok közötti jelenlegi haláltánc nyomán az egyik oldalon ott vannak a történetileg kiüresedett, a hatalom globális áramlásainak nyílt tengerén sodródó nemzetállamok; a másik oldalon a fundamentális identitások, beásva közösségeikben vagy az ostromlott nemzetállam megalkuvásmentes elfoglalására mozgósítva; közöttük a helyi állam transznacionális hálózatokon navigálva és helyi polgári társadalmakat integrálva törekszik a legitimitás és mûködõképesség újjáépítésére.⁽⁹¹⁾

Castells a "fejlõdési állam" [the developmental state] fogalmát adoptálja és adaptálja:

Valamely államot fejlõdésinek nevezek, ha legitimációs elveként a fejlõdés támogatására és fenntartására irányuló képességét tudja fölmutatni, ahol fejlõdésen a gazdasági növekedés állandó magas rátájának s a gazdasági rendszer strukturális átalakulásának ötvözése értendõ, mind belföldön, mind a nemzetközi gazdaság viszonyában.⁽⁹⁴⁾

Az állampolgárság tartományát, szabályait és tárgyát definiáló nemzetállam szuverenitásának tetemes részét elvesztette - aláásták azt a globális áramlások dinamikája és a gazdagság, információ és hatalom szervezetek-közötti hálózatai. Legitimációs válságának szempontjából különösen kritikus az állam képtelensége arra, hogy jóléti-állami elkötelezettségeinek eleget tegyen: ennek oka pedig a termelés és fogyasztás integrálódása a kölcsönös függõségek globális rendszerében, s a tõkés restrukturálódás kapcsolódó folyamata.⁽⁹⁷⁾

A globalizáció kora egyszersmind a nacionalista föltámadás kora is, mely mind a berendezkedett nemzetállamokkal szembeni kihívásban, mind az identitásnak a - mindig az idegennel szemben megvallott - nemzetiség alapján, széles körben megnyilvánuló (re)konstrukciójában kifejezõdik. Ez a történeti trend némely megfigyelõt meglepett azok után, hogy a nacionalizmus egyszerre három halálok folytán is halottnak nyilváníttatott: a gazdaság globalizációja és a politikai intézmények nemzetköziesedése; a nagymértékben közös kultúra univerzalizmusa, melyet az elektronikus média, mûvelõdés, írásbeliség, urbanizáció és modernizáció terjeszt; s nemzet fogalmát magát megtámadó tudományos kétely...⁽⁹⁸⁾

négy fõ analitikus pont hangsúlyozandó, amikor a mai nacionalizmust a nacionalimusról szóló társadalomelméletek összefüggésében tárgyaljuk. Elõször, a kortárs nacionalizmus törekedhet is meg nem is valamely szuverén nemzetállam fölépítésére, vagyis a nemzetek, történetileg és analitikusan, az államtól független entitások. Másodszor, a nemzetek és nemzetállamok történetileg nem korlátozhatók a modern nemzetállamra, amint az a Francia Forradalmat követõ kétszáz évben Európában kialakult. ... Harmadszor a nacionalizmus nem szükségképpen elit jelenség, sõt, ténylegesen, a nacionalizmus manapság gyakran reakciót jelent a globális elitekkel szemben. ... - Negyedszer, mivel a mai nacionalizmus inkább reaktív, mint proaktív, tendenciájában inkább kulturális, mint politikai, s így inkább a már intézményesített kultúra védelmére, mint valamely állam építésére vagy védelmére irányul. Amikor új politikai intézmények alkottatnak vagy újraalkottatnak, azok inkább identitások védelmi árkai, nem pedig a politikai szuverenitás indítóállásai.⁽¹⁰⁰⁾

Ezen a mostani századfordulón a nacionalizmusok robbanása - aholis némelyikük lebontja a a multinacionális államokat, mások soknemzetiségû entitásokat építenek - nem kapcsolódik klasszikus, szuverén, modern államok formálódásához. Inkább úgy tûnik, hogy a nacionalizmus az egyik fõ erõ a kvázi-államok - osztott szuverenitású politikai entitások - kialakulása mögött... Azok a központosított nemzetállamok, amelyek ellenállnak a kvázi-államiságot mint új történelmi realitást keresõ nacionalista mozgalmak trendjének ... áldozatául eshetnek a nemzetet az államhoz kötõ ezen végzetes tévedésnek...⁽¹⁰³⁾

Két jelenség ... látszik jellemezni a jelen történelmi szakaszt: elõször, ama soknemzetiségû államok dezintegrációja, amelyek megpróbálnak teljesen szuverének maradni, vagy tagadni nemzeti alkotórészeik sokféleségét. ... Az eredmény: kvázi-nemzetállamok kialakulása. ... Másodszor megfigyelhetõ olyan nemzetek fejlõdése, amelyek megállnak az államiság küszöbén, ám szülõállamukat arra kényszerítik, hogy szuverenitásukat adaptálják s abból leadjanak.⁽¹⁰⁴⁾

Ha a nacionalizmus, leggyakrabban, reakció az önálló identitás fenyegetésével szemben, akkor a modernizáció ideológiája és a globális média hatalma által kulturális homogenizációra ítélt világban a nyelv mint a kultúra közvetlen kifejezése a kulturális ellenállás lövészárkává lesz, az önigazgatás utolsó bástyájává, az azonosítható jelentés mentsvárává. Így, végsõ soron, egyáltalán nem úgy tûnik, mintha a nemzetek a hatalmi apparátusok szolgálatára konstruált "képzelt közösségek" volnának.⁽¹⁰⁵⁾

1. Manuel Castells, The Information Age - Economy, Society and Culture, Oxford: Blackwell Publishers. I.köt.: The Rise of the Network Society (1996), xvii + 556 o.; II.köt.: The Power of Identity (1997), xv + 461 o.; III.köt.: End of Millennium (1998), xiv + 418 o.

2. Manuel Castells, "Crisis, Planning, and the Quality of Life: Managing the New Historical Relationships between Space and Society", Society and Space, 1983, 1.köt., 3-21.o.

3. "Ez a könyv beszámoló az információ új korának gazdasági és társadalmi dinamikájáról. Az USA-ban, Ázsiában, Latin-Amerikában és Európában folytatott kutatásokra alapozva, az információs társadalom olyan rendszeres elméletét célozza megfogalmazni, amely számot vet az információs technológiának a kortárs világra gyakorolt fundamentális hatásaival. - A globális gazdaságot most az információ, tõke és kulturális kommunikáció szinte azonnali áramlása és cseréje jellemzi. Ezek az áramlások rendezik és határozzák meg mind a fogyasztást, mind a termelést. A hálózatok maguk sajátos kultúrákat tükröznek és teremtenek. Mind a hálózatok, mind a forgalom, melyet hordoznak, nagyrészt kívül esnek a nemzeti szabályozásokon. Függõségünk az információs áramlás új módjaitól óriási hatalmat ad azoknak, akik abban a helyzetben vannak, hogy ellenõrizzék ezeket - hatalmat arra, hogy bennünket ellenõrizzenek. A politika fõ színterét ma a média jelenti, és a média politikailag nem felelõs.- Manuel Castells leírja az innováció és alkalmazás gyorsuló ütemét. Szemügyre veszi a globalizáció folyamatait, amelyek az információs hálózatokból kizárt egész országokat és népeket marginalizáltak s most feleslegessé tételükkel fenyegetnek. Megvizsgálja a hálózat-vállalat [network enterprise] kultúráját, intézményeit és szervezeteit valamint a munka és alkalmaztatás egyidejû átformálódását. Megmutatja, hogy a fejlett gazdaságokban a termelés most a 25 és 40 év közötti lakosság bizonyos mûvelt részére összpontosul: számos gazdaság nélkülözni tudja népességének egyharmadát, vagy annál is többet. Felveti, hogy ezen gyorsuló trend hatása alkalmasint nem a tömeges munkanélküliség lesz, hanem a munka szélsõséges flexibilizációja és a munkaerõ individualizációja, s következésképpen egy erõsen szegmentált társadalomstruktúra. - A szerzõ befejezésül a technológiai változásnak a médiakultúrára ('a valóságos virtualitás kultúrája'), a városi életre, a globális politikára s az idõ természetére gyakorolt hatásait és következéseit veszi szemügyre."

4. "Manuel Castells a globális társadalmi változások azon folyamatainak szenteli trilógiájának befejezõ kötetét, amelyeket a hálózatok és az identitás közötti kölcsönhatás gerjeszt. - A Millennium vége a Szovjetúnió összeomlásának vizsgálatával indít; a pusztulás okát abban látja, hogy az állami dirigizmus [statism] képtelen volt az ipari korból az információs korba való átmenetet megvalósítani. Ebben a kötetben a szerzõ bemutatja a világszerte növekvõ egyenlõtlenséget, polarizációt és társadalmi kirekesztettséget, Afrikára, a városi szegénységre s a gyermekek nyomorúságára összpontosítva. Manuel Castells továbbá egyfajta globális bûnözõ-gazdaság kialakulását dokumentálja, mely mélyen hat számos ország gazdaságára és politikájára. És elmélkedik az európai egyesülés ellentmondásain, a hálózat-állam [network state] fogalmát javasolva. - A trilógia általános zárótanulmányában, melyet e kötet tartalmaz, Castells egybeköti érveinek szálait és vizsgálódásainak eredményeit, rendszeres interpretációját adva ennek a mi ezredvégi világunknak."

5. The Information Age, II.köt., 1.sk.o. Az "állami dirigizmus" [statism] kifejezés Castells-nek az orosz típusú kommunista rendszerekre alkalmazott eufémizmusa.

6. Uo. 307.sk.o.

7. Uo. 362.o.

8. The Information Age, III.köt., 1.sk.o.

9. Uo. 350.o.

10. Uo. 355.skk.o.

11. Uo. 360.o.

12. Így például mind Zdravko Mlinar, mind Raimondo Strassoldo a Mlinar által szerkesztett Globalization and Territorial Identities c. kötetben, Aldershot: Avebury, 1992, 1.o. és 35.o.; John Gerard Ruggie "Territoriality and Beyond: Problematizing Modernity in International Relations" c. tanulmányában (International Organization, 47.köt., 1.sz. [1993 téli szám], 172.o., ld. még 147.o., 42-es jegyzet); és Massey a Doreen Massey és P. Jess által szerkesztett A Place in the World? Culture, Places and Globalization c. kötetben, Oxford: Oxford University Press, 1995, 54.o. és 58.o.

13. Manuel Castells, The Informational City: Information Technology, Economic Restructuring, and the Urban-Regional Process, Oxford: Basil Blackwell, 1989.

14. The Informational City, 6.o.

15. Amint Castells például írja: "A hálózatok, az új információs technológiák bázisán, szervezeti hátteret jelentenek ahhoz, hogy a termelés társadalmilag és térbelileg alapozott viszonyai az információk és hatalom azon áramlásaivá formálódjanak át, amelyek a termelés és menedzsment új, flexibilis rendszerét artikulálják. ... A kapitalizmus libertáriánus szelleme végre otthonra lelt az utolsó végeken, ahol a szervezeti hálózatok és az információ áramlásai föloldják a lokalitásokat és meghaladják a társadalmakat", uo. 32.o. Vö. még: "Az információs technológia specifikusan lokalizált melegágyaiból létrejön az ipari tevékenység egy új, átható, hely-nélküli logikája... ... Az új információs technológiák a termelés terét a tevékenységek és funkciók hálózatok és áramlások alkotta hierarchiájának mentén szervezik, a szellemi és fizikai munka közötti társadalmi különbséget szélsõségessé fokozva", 71.o.

16. Uo. 195.o.

17. Uo. 349.o.

18. Uo. 349.o. Ahogyan a 142.o.-n írja: "számos szervezet mûveletei idõtlenné válnak, mivel az információs rendszerek programozott idõ-mintázatok alapján kommunikálnak egymással: állandóan, valós idõben, avagy ellenkezõleg, késleltetve és rögzítve. Ténylegesen elmozdulást figyelhetünk meg a szervezeti egység központi volta felõl az információ és döntés hálózata felé. Más szavakkal az áramlások, nem pedig a szervezetek, válnak a munka, döntés és output-vezérlés egységeivé. Vajon jelentkezik-e ugyanez a trend a szervezetek térbeli dimenzióját illetõen? Áramlások veszik-e át a lokalitások szerepét az információs gazdaságban? Lehetséges, hogy az információs rendszerek hatása alatt a szervezetek nemcsak idõtlenekké, de hely nélküliekké is válnak?" Vagy egy másik, igencsak szignifikáns passzus: "a szervezeten belüli hálózatok kapcsolódásai alkotják az új térbeli logika meghatározó pontjait. A szervezet egységei közötti s a különbözõ szervezeti egységek közötti áramlások tere képezi bármiféle szervezet mûködése, teljesítménye, s végsõ soron léte számára a legjelentõsebb teret. Az információs gazdaságban a szervezetek tere egyre inkább: áramlások tere. - Ebbõl azonban nem következik, hogy a szervezetek hely nélküliek. ... az információt feldolgozó struktúra minden egyes alkotórésze helyhezkötött. - ... Miközben a szervezetek helyileg lokalizáltak, s alkotórészeik helyfüggõek, a szervezeti logika hely nélküli, alapvetõen függvén az áramlások terétõl, mely az információs hálózatokat jellemzi. ... - ... Minél inkább úgy áll a helyzet, hogy a szervezetek végsõ soron áramlásoktól és hálózatoktól függenek, annál kevésbé befolyásolják õket a telephelyeiket körülvevõ társadalmi összefüggések. Ezek szerint a szervezeti logika egyre kevésbé függ a társadalmi logikától...", uo. 169.sk.o.

19. A Manuel Castells által szerkesztett High Technology, Space, and Society c. kötetben, Beverly Hills, Ca.: Sage: 1985.

20. Jelzett hely, 14.o.

21. James Martin, Telematic Society: A Challenge for Tomorrow, Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall, 1981, 215-217.o.

22. Manuel Castells, The City and the Grassroots: A Cross-Cultural Theory of Urban Social Movements, London: Edward Arnold, 1983, 312.o. Castells itt jegyzetben hozzáteszi: "Ezt az evolúciót sok évvel ezelõtt elõre látta Richard Meier, A Communication Theory of Urban Growth (Cambridge, Mass.: MIT Press, 1962)." Képtelen voltam Meier könyvében olyan helyet találni, amelyre Castells utalása közvetlenül alkalmazható volna; ám általános megközelítésmódja szempontjából a munka nyilvánvalóan releváns. "A személyes - face-to-face - interakció", írja Meier, "amely messze a leghatékonyabb mód csoportok teremtésére és fenntartására, közelséget igényel" (jelzett kiad., 42.o.), s egy késõbbi szakaszban felteszi a kérdést: "Miért van az, hogy szinte minden stratégia-tervezõnek [policy maker] asszisztenseivel és beosztott segítõivel egyazon helyen és egyazon idõben kell összejönnie? Tudjuk, hogy idejüket olyankor másoknak szóló szimbólumok manipulálásával töltik. Miért nem közvetítik a szimbólumokat kicsit messzebbre, ahelyett, hogy az embereket mozgatnák?" (Uo. 60.o.) Az új kommunikációs technológiák által a "társadalmi és gazdasági tevékenységeknek a nagyvárosi komplexumban való elhelyezkedésére" gyakorolt hatást vizsgálva, Meier így fogalmazza meg a problémát: "a ponttól pontig történõ mozgás iránti igények jobban kielégíthetõk, ha jelzõ- és kommunikációs rendszerek adódnak hozzá a meglévõ szállítási eszközökhöz, ezáltal növelve kapacitásaikat. Olykor az utat meg sem kell tenni, mivel az helyettesíthetõ az új, specializált kommunikációs módok valamelyikének alkalmazásával... Elvben a városi utasszállítás igen gyakran helyettesíthetõ volna, ám léteznek bizonyos erõk, amelyek láttán azt mondhatjuk, hogy az emberek, hatalmas napi áradatban, továbbra is be és ki fognak utazni. Milyen erõk azok, amelyek a központi helyekre vonzzák õket?" (Uo. 62.o.) Meier "a bürokratikus szervezetek életének egyik tényére" mutat: "Úgy látszik, hogy a régiót-szolgáló, nemzetet-szolgáló és világot-szolgáló funkciók a miliõ, a felszerelés, a szolgáltatások - vagy a verseny - folytán arra kényszerülnek, hogy mûveleteiket a városi-igazgatási központokban vagy azok körül bonyolítsák. ... A kormányzati szolgálatok, a nagyvállalati központok személyzete, a könyvkiadás, hirdetés, biztosítás, az elõadómûvészetek és számtalan tanácsadó cég többé-kevésbé a központi városokban telepedtek meg. A tevõleges résztvevõk húzódoznak attól, hogy a tárgyalások ama bonyolult hálójáról nyilatkozzanak, amely a személyes megbeszélésektõl a telefonos visszakérdezéseken valamint segítõkkel és szakértõkkel folytatott gyors összejöveteleken át végül a kézfogáshoz vezet vagy az aláíráshoz a kipontozott soron. ... A közvetlen, face-to-face kapcsolatok szükségessége nyújtja talán a legjobb magyarázatot a városi központok változatlanul nagy vonzerejére" (uo. 62-64.o.). Meier elemzése szerint kezdeti személyes találkozások jellegzetes sorozata veti meg a további kommunikációk alapját: "ezek a találkozások a bizalom - persze korlátozott - légkörét hozzák létre. A telefon nem igazán alkalmas eszköz az ilyen bizalom fölépítésére, a zártláncú televízió pedig egyfajta természetellenes kölcsönhatást kényszerít a felekre. Az interakciók sok-sok többletórája kellene ahhoz, ... hogy a személyes találkozások eredményességével szolgáljanak. Ameddig nem találjuk meg ezen rövid, informális, ám informatív találkozásoknak-eszmecseréknek a mostaniaknál hatékonyabb helyettesítõit, a városi központok megmaradnak. A városi mag adja azokat az intézményeket és szolgáltatásokat, amelyek a kapcsolatok teremtésének és megszakításának gyors ütemét lehetõvé teszik" (uo. 64.sk.o.). Közelebbrõl a telefonálás természetét elemezve Meier így ír: "a küldõk és fogadók felváltva használják a csatornát. Ha a dolgot logikusan szemléljük, a telefonbeszélgetés valójában egyfajta csomagja külön-külön rövid tranzakcióknak. Ez a következtetés ugyanígy érvényes a face-to-face kapcsolatra, csak itt a tranzakciók határai elmosódottá és egymást átfedõvé válnak, mivel a vizuális jelzések függetlenedhetnek a verbális üzenetektõl... Tehát a városközéppont felé tartó napi vándorlást, melynek eredményeképpen mindenki aki számít egyugyanazon idõben ott van, hogy fölvegye a telefont vagy tárgyalásba bocsátkozzon, a szuperszervezetek és a tartós intézmények kísérletének tekinthetjük arra, hogy tranzakciós ütemüket maximalizálják" (uo. 65.sk.o.).

23. The City..., 314.o.

24. "Crisis, Planning, and the Quality of Life", Society and Space, 1.köt., 4.o. - Az 5. oldalon Castells azt a megfogalmazást alkalmazza - itt is utalva Meier 1962-es könyvére - , amelyet már idéztem a The City and the Grassroots 312. oldaláról.

25. Uo. 6.o. Castells itt utalást tesz AnnaLee Saxenian 1980-os, Silicon Chips and Spatial Structure c. disszertációjára.

26. "Crisis...", 6.o.

27. Uo.

28. Uo.

29. Uo. 7.o.

30. Uo. 8.o.

31. Ebben az összefüggésben Castells bizonyos F. Sabbah 1981-es szemináriumi dolgozatára ("Az állampolgári résztvétel kommunikációs modellje") utal. Hasonló utalás található a The City and the Grassroots 420. oldalán a 121-es jegyzetben, a jelenség merõben korai fázisát jól jelzõ fogalmazásban: "E tárgykörben információiért és gondolataiért köszönettel tartozunk Françoise Sabbah-nak (Department of Broadcasting and Communication Arts, San Francisco State University)."

32. Uo. 8.sk.o.

33. Uo. 15.o.

34. Uo. 16.o. Ama helyi közösségek közül, amelyekre Castells céloz, érvelése szempontjából a fejlett világ nagyvárosi régiói lepusztult kerületeinek a gazdasági globalizáció következtében egyre növekvõ lakossága különös figyelmet érdemel. Hogy "a világ gyökértelen gazdasága és a helyi közösségi együttmûködés ugyanannak a folyamatnak két oldala" (uo. 8.o.), ez a "Crisis..." egyik fõ tézise - mely azután az 1980-as és 1990-es esztendõk során Castells nagy témájává vált. Ahogyan itt fogalmaz: "fontos kapitalista városok etnikai szerkezete az utóbbi két évtizedben újra lényeges átalakuláson ment át, s a folyamat erõsödik. A térbeli elkülönülés, faji megkülönböztetés és szegmentált lakáspiac klasszikus folyamataival együtt a territoriális alapú etnikai közösségek ma inkább, mint bármikor, világos trendet képviselnek. A nagyvárosi régiók 'informális gazdaságának' az olcsó munkaerõre valamint az illegális munka- és életfeltételekre alapozódó mostani kifejlõdése nagyobbítja a jelenség méreteit, és nehezíti az újonnan jöttek egzisztenciáját. Hasznosságuk az új gazdaság számára éppen védtelenségükbõl adódik, melyhez hozzátartozik a függõség és szervezetlenség helyzetének fenntartása a munkaerõpiac, az állami intézmények és a város életének fõsodra vonatkozásában. Ahhoz, hogy az új városlakók túlélõk lehessenek, újjá kell építeniök - inkább mint valaha - valamiféle társadalmi világot, a cselekvés helyi mezejét, a szabadság valamiféle terét, valamiféle közösséget" (uo. 9.sk.o.). Ebben az összefüggésben beszél Castells "a 'politikai törzsiség' erõsödõ irányzatairól, a demokratikus életforma elvetésérõl, s a házfoglalások, szabad kommunák és alternatív intézmények vadonába történõ visszavonulásról. Civilizációnk legbensõ köreiben", írja Castells, "alapvetõ vita folyik az államról, s ez a vita, meglepõ módon, hajlamos a territoriális nyelvezet használatára. Az új kapitalista technokrata elit határok nélküli, terület nélküli, korlátok nélküli államot követel: ... áramlásokat kormányzó államot" (uo. 10.sk.o.). Vö. még: "a multinacionálisok sikerrel õrzik a menedzsment egységét és a tõkeáramlások központosított irányítását, ám széttördelik a munkát (s ezzel a munkásokat), a helyet (s ezzel a lakóközösségeket), a piacokat (s ezzel a fogyasztókat), s az államokat (s ezáltal a politikai ellenõrzést)", uo. 17.o.

35. Uo. 16.sk.o.

36. Uo. 19.o.

37. Uo. 9.o.

38. The City and the Grassroots, 307.o.

39. Uo.

40. Uo. 178.o,

41. Uo. 310.o.

42. Uo. 330.sk.o. Ezeket a mondatokat elõzi meg a következõ fontos passzus: "Ahhoz, hogy kulturális identitásukat és a kommunikáció autonóm formáit fenntartsák és fejlesszék, a közösségeknek s az embereknek mind a tömegmédia technológiájával, mind pedig a kép-termelõk kódokat monopolizáló, a személyek-közötti kommunikáció fokozódó elszegényedését fölerõsítõ birodalmaival meg kell birkózniok. A Marshall McLuhan által meghirdetett globális falu helyett a néma, egyéni befogadók-vevõk együttese jött létre, s a magányos tömeg átvándorolt a high-tech területére. Hogyan lehetnének a közösségek képesek arra, hogy méltó ellenfelei legyenek ezen mûholdas hálózatnak, mely oly bõvében van a gazdasági forrásoknak, s melyet az állam oly közvetlenül kényszerít ránk? - ... Az inkább helyi alapú városi mozgalmak a helyi kormányzatot célozzák meg, de a helyi közösségek valójában tehetetlenek a világbirodalmakkal és komputerizált bürokráciákkal szemben. - Tehát: mivégre, mégis, a városi mozgalmak? Mivégre a helyi közösségekre helyezett hangsúly? Vajon nem értették meg az emberek, hogy a multinacionális vállalatok ellen csak a nemzetközi munkásmozgalom léphet fel, a központosított államot csak az erõs, részvételi demokráciával megtámogatott demokratikus parlament ellenõrizheti, s hogy a társadalom kulturális sokféleségét csak akkor fejezhetik ki (ahelyett, hogy elfojtanák), ha sokrétû, interaktív kommunikációs rendszerben használják a média új technológiáit? Vajon miért ragaszkodnak az emberek ahhoz, hogy a helyes célok helyett helyi célpontokat szemeljenek ki? - Ama egyszerû oknál fogva, hogy a rendelkezésre álló információk szerint láthatólag nincs más választásuk. A történelmi szereplõk (társadalmi mozgalmak, politikai pártok, intézmények), amelyektõl azt várták, hogy válaszokat találjanak a globális szintû új kihívásokra, képtelennek bizonyultak erre. ... ha a jóléti állam mechanizmusai eltûnnek, az embereknek akkor is szükségük van hozadékára otthonukban, lakókörzetükben, városukban", uo. 329.o.

43. "Nagymértékben elkülönülõ elõvárosok alakultak ki, amelyek egyugyanazon nagyvárosi térségben fogadhatták be a terület különbözõ társadalmi csoportjait", High Technology, Space, and Society, 99.o.

44. Ahogyan Nicol írja: "a telekommunikációt - de akár a telefont is - hagyományosan úgy mutatják be, mint aminek decentralizáló következménye van. A fõ érv azt mondja ki, hogy a jobb kommunikáció alapvetõen a tér ellenállását csökkenti; azaz ama súrlódási erõket csökkenti, amelyeket a földrajzi tér állít a személyek, áruk és információ mozgásának útjába. ... - ... a szállítás és telekommunikáció összeadódó technológiai haladása úgymond fokozatosan kisebbíti a távolság centripetális hatását a cégek és háztartások helyválasztással kapcsolatos döntéseire. Vajon ezek a fejlemények a kicserélhetõ földrajzi tér korának eljövetelét hirdetik (amikor is a tér bármely pontja, gyakorlatilag, ekvivalenssé válna bármely másik ponttal)? Ez fölvethetõ, de véleményem szerint valószínûtlen", uo. 194.o. Nicol még hozzáteszi: "a telekommunikáció imponáló elõnyei dacára nincsenek kézzelfogható jelei annak, hogy az elfoglalná a szállítás helyét... - A telekommunikációt szállítással helyettesítõ potenciál kétségkívül létezik és széleskörûen dokumentált. Ám a helyettesítés tényleges elõfordulásaiból nem következik szükségképpen a szállítás összvolumenének csökkenése. Az ellentétes álláspont figyelmen kívül hagyja a jobb kommunikáció szinergikus hatását olyan személyes találkozások igényére, amelyek intézményi vagy kulturális okokból nem pótolhatók online kapcsolatokkal", uo. 195.o.

45. "Úgy látszik, hogy a szövegszerkesztésben merül ki a személyi számítógép használatának túlnyomó része, s ez a magasan kvalifikált szakemberek kisebbségére korlátozódik", írta Castells. "Ezután a játék és az adókönyvelés következik, ami azonban aligha tenné indokolttá a számítógép teljesidejû tulajdonlását. Az on-line információs szolgáltatások területén viszont, kivált a telefonnal kombinálva, az új elektronikus otthon hamarosan sikeres lehet. Miközben kétséges, hogy az embereknek vajon tetszeni fog-e az elektronikus posta, az elektronikus bankszolgálat, vagy a teleshopping, bizonyos, hogy a nagy szervezetek, idõ- és munkaköltséget megtakarítani kívánó igyekezetükben, a háztartásokat a rendszerükbe való bekapcsolódásra ösztönzik. Ezt a távolról közvetített szolgáltatások és információ mennyisége növelésének tendenciája fogja követni, interaktív áramlásokkal a kábelen vagy a telefonon át. ... - Ezzel együtt is, az otthonokban lejátszódó valódi 'forradalom' a szórakozáshoz kötõdik. Az otthonok fölszereléséhez egyre inkább hozzátartozik a képek, hangok, hírek és információcserék önellátó világa. ... tendenciájában azt mondhatjuk, hogy az új technológiák a tapasztalat delokalizációjához vezetnek a magánélet szférájában, amiképpen ezt a munka-orietált szervezetekben is teszik. Megtörténhet, hogy az otthonok elszakadnak lakóhelyi környezetüktõl s a városoktól, és mégsem lesznek magányos, elszigetelt helyek", uo. 17.sk.o.

46. Uo. 18.sk.o.

47. Tömör megfogalmazása: "az információs fejlõdési mód sajátossága, hogy itt a tudás - magasabb termelékenységet gerjesztendõ - magára a tudásra hat", The Informational City, 10.o.

48. Ld. pl. uo. 32.o.

49. Megalapozatlan "ideológiai álláspont", írja pl. Castells, "miszerint a piaci erõk eleve jobban irányítják az információs technológiák fejlõdését. Japán vezetõ szerepe ezen a területen annak következménye, hogy az állam erõteljes és rendszeres bevatkozással támogatta a nemzeti társaságokat, emelte technológiai színvonalukat azzal a céllal, hogy Japánt nem-katonai eszközökkel világhatalommá tegye", uo. 16.o. - Ld. még uo. 25.o.: "aminek tanúi vagyunk, az nem az állam visszavonulása a gazdaság színterérõl, hanem a beavatkozás új formájának kialakulása, mely által az állam új eszközöket és új területeket hat át, mialatt más területeket deregulál és átad a piacnak." A kapitalizmus restrukturálása, húzza alá Castells, "átfogja a tõkemozgásokat, a munkaerõ migrációját, a termelés folyamatát magát, a piacok egymást-áthatását, s támaszelemekként fölhasználja a nemzetállamokat abban a nemzetközi versenyben, amely végül is minden nemzet gazdasági sorsát el fogja dönteni", uo. 26.o.

50. Uo. 77.o.

51. Uo. 150.o.

52. "A leginkább elvárosiasodott területek központi körzeteiben növekszik a leggyorsabban a magasan fizetett állások száma, miközben ezekben a körzetekben olyan etnikai-kisebbségi lakosság telepszik meg, amely egyre kevésbé képes effajta állások betöltésére. A kettõs város, amelyet a magasan képzett szakmai és menedzseri középosztály tetemes hányadának s egy növekvõ városi alsó osztálynak térbeli együttléte jellemez, testesíti meg az új információs gazdaság ellentmondásos fejlõdését, és a városmag konfliktusos birtokbavételét olyan társadalmi csoportok által, amelyek egyazon teren osztoznak, miközben életstílusuk és a társadalom struktúrájában betöltött helyzetük tekintetében fényévnyi távolságra vannak egymástól", uo. 204.o.

53. "Noha a miliõ fogalma nem szükségképpen tartalmaz térbeli dimenziót", magyaráz Castells, "amellett érvelek, hogy az információs-technológiai iparok esetében az innovációs folyamat által megkövetelt interakció természete folytán a térbeli közelség az ilyen miliõk fennállásának anyagi feltétele", uo. 82.o.

54. Uo. 353.o.

55. Uo. 350.o.

56. Uo. 348.o.

57. Uo. 350.sk.o. Castells hozzáteszi: "A helyeknek-helységeknek - a városoknak és régióknak - arra is képesnek kell lenniök, hogy megtalálják specifikus szerepüket az új információs gazdaságban. ... a lokalitások az információs gazdaság sajátos természete folytán nélkülözhetetlen elemekké lehetnek az új gazdasági földrajzban. ... - A helyi kormányzatoknak központi szerepükként kell megszervezniök a helyek társadalmi ellenõrzését az áramlások tere funkcionális logikája felett. Csakis ezen szerep megerõsítésén át lesznek a lokalitások képesek arra, hogy az új funkcionális logika közepette a helyi társadalom jelentése-jelentõsége visszaállításának érdekében nyomást fejtsenek ki a gazdasági és politikai szervezetekre. Ez az állítás ellentmond ama elterjedt véleménynek, miszerint a helyi kormányzatok szerepe csökkenni fog a nemzetközivé lett gazdaság és az áramlások funkcionális tere viszonyai között. Úgy hiszem, hogy éppen mivel ilyen világban élünk, lehet és kell a helyi kormányzatoknak, a polgári társadalmak [civil societies] képviselõiként, döntõbb szerepet játszaniok. A nemzeti kormányok gyakran ugyanúgy nem rendelkeznek hatalommal az azonosíthatatlan áramlások kezelésére, mint a helyiek. ... Mivel a helyi kormányzatok a helyi társadalomhoz kötõdõ specifikus érdekeket védik, képesek az ilyen érdekek fölismerésére, s arra, hogy a hatalom áramlásainak igényeire rugalmas választ adjanak, minden esetben a legjobb alkupozíciókat választva ki. ... a világgazdaság kialakulása a tizennegyedik s a tizenhatodik század között a városállamok mint világot-átfogó tárgyalási stratégiákra képes, rugalmas politikai intézmények kialakulásához vezetett... A gazdaság totális nemzetközivé válásának jelenlegi folyamata úgyszintén elvezethet, a funkcionálisan tehetetlen és intézményileg bürokratizálódott nemzetállamok alternatívájaként, a helyi állam reneszánszához", uo. 351.sk.o.

58. Uo. 352.sk.o.

59. Uo. 353.o.

60. Martin Carnoy - Manuel Castells - Stephen S. Cohen - Fernando Henrique Cardoso, The New Global Economy in the Information Age: Reflections on Our Changing World, University Park, PA: The Pennsylvania State University Press, 1993.

61. "Meg vagyunk gyõzõdve arról", írják a szerzõk, "hogy a multinacionális vállalatok nemzeti eredetük produktumai, s hogy gazdasági erejük ma is otthoni bázisuk függvénye. Arról is meg vagyunk gyõzõdve, hogy a helyi gazdasági fejlõdést elõsegítõ nemzetállami tevékenységek köre nemcsak az emberi erõforrás nemzetközi elosztásra szánt fejlesztését foglalja magába. ... Továbbá a politikának kulcsszerepet tulajdonítunk a nemzetállamok gazdaságuk megerõsítését célzó tevékenységében. A politika nem szorítkozhat és nem is szorítkozik arra, hogy a tõkeakkumuláció számára teremtsen környezetet." Amihez azonban hozzáteszik: "Mostanában a nemzeti populációk elvetik a 'nemzet'-államokat, s egyszerre tekintenek kifelé és befelé. Ha nem sikerül a nemzetállamokat rugalmasabb, hatékonyabb képletekké alakítani, bizonyos társadalmi mozgalmak esetleg kiállnak a hatalom más államokra vagy transznacionális entitásokra történõ átruházása mellett", The New Global Economy..., 3.sk.o.

62. Uo. 37.o.

63. Uo. 38.o.

64. Uo. - Castells itt hozzáteszi: "A kirekesztés logikája, amely a mostani uralkodó rendszert jellemzi, a kirekesztettek által az uralkodók kirekesztésére irányuló reciprok követelésekkel találkozik. A rendszer uralkodó dinamikája a világ egyes részein immár nem kizsákmányoláshoz, hanem irrelevanciához vezet, vagyis minden kapcsolat megszakadásához, egész csoportoknak, kultúráknak vagy országoknak az új világrendszer uralkodó szerkezetétõl történõ elidegenedéséhez."

65. Uo. 39.o.

66. Uo. 40.sk.o.

67. The Information Age, I.köt., 144.o., 184-es jegyzet. A bizottság 1992 végére, Gajdar lemondását követõen, megszûnt mûködni.

68. Uo. 44.o.

69. "Néhány hónappal késõbb", írja Castells, "Gajdar és Burbulisz ... kikerült a kormányból. Egy évvel késõbb tankok kellettek az új alkotmány kihirdetéséhez. Két évvel késõbb Zsirinovszkij és a kommunisták jól szerepeltek a parlamenti választásokon. Három évvel késõbb, 1995-ben, a kommunisták megnyerték a parlamenti választásokat", uo. 144.sk.o.

70. Ld. uo. 137.o., 167-es jegyzet.

71. Uo. 139.o.

72. The Information Age, III.köt., 2.o.

73. The Information Age, I.köt., 32.o.

74. Pl. az I.köt. 61.sk.o.-n. Itt elsõ helyen Kevin Kelly-t idézi (Out of Control, 1995): "'A hálózat az egyetlen olyan szervezet, amely képes nem eleve-meghatározott irányokban növekedni, vagy irányítás nélkül tanulni. Minden más topológia korlátokat szab a lehetséges történéseknek. A hálózat csupa szélekbõl áll: nyitott végû, akárhonnan közelítsük is meg. Mondhatjuk, hogy a hálózat a legkevésbé strukturált minden olyan szervezet közül, amelynek még egyáltalán van struktúrája... Igazán széttartó alkotórészek sokasága valójában csak a hálózat keretei között maradhat koherens. Semmilyen más elrendezés - lánc, piramis, fa, kör, küllõ - sem képes igazi sokféleséget egészként mûködtetni.'" Castells ehhez hozzáteszi: "Ami az új technológiai paradigma konfigurációját kitünteti, az a rekonfiguráció képessége - döntõ vonás ez állandó változás és szervezeti cseppfolyósság által jellemzett társadalmunkban. ... a rugalmasság fölszabadító erõ lehetne, de elnyomó tendencia is, ha mindig a hatalmon lévõk a szabályok újraírói." Castells végül G.J. Mulgan-ra hivatkozik (Communication and Control, 1991): "'A hálózatokat nemcsak azért hozzák létre, hogy általuk kommunikáljanak, hanem azért is, hogy helyzetbe kerüljenek, hogy kiközösítsenek [to outcommunicate].'" Vö. még I.köt., 469.o.: "A hálózatok alkotják az új társadalmi morfológiát, s a hálózat-képezõ logika terjedése lényegesen módosítja a termelés, tapasztalat, hatalom és kultúra mûködését és kihatásait. ... az áramlások hatalma fölébe kerül a hatalom áramlásainak."

75. Pl. az I.köt. 232. és 235.o.-n : "Míg a tõke szabadon áramlik a globális pénzügyi hálózatokban, a munkaerõt belátható ideig még erõsen korlátozzák intézmények, kultúra, államhatárok, rendõrség s az idegengyûlölet. ... a munkaerõ legnagyobb része nem a hálózatban áramlik, hanem függõvé válik a hálózat más szeleteinek funkciójától, evolúciójától és viselkedésétõl. A globális hálózatok áramköreiben szakadatlanul mozgó cégek befolyása alatt kialakul a munkaerõ egyfajta hierarchikus, szegmentált, kölcsönös függõsége.

76. A 6. fejezet a "Space of Flows" címet viseli, benne a két utolsó alfejezet a "The Social Theory of Space and the Theory of the Space of Flows" és "Space of Flows and Space of Places" címet.

77. The Information Age, I.köt., 411.skk.o.

78. Ahogyan fogalmaz: "A fõ váltás a vertikális bürokráciáktól a horizontális társaság felé történõ elmozdulásként jellemezhetõ. ... Ahhoz, hogy a hálózati rugalmasság elõnyeit internalizálni tudja, a társaságnak magának is hálózattá kellett válnia s belsõ szerkezetének minden elemét dinamizálnia: lényegében ez a jelentése a 'horizontális társaság' modellnek, melynek keretén belül gyakran sor kerül az egyes egységek decentralizálására s azok önállósága növelésére... ... a hálózat által megvalósított üzleti projekt lesz a tényleges mûködõ egység, nem pedig egyes társaságok, vagy társaságok formális csoportosításai. ... A 'horizontális társaság' ön-programmozott, önirányító egységek decentralizációra, résztvételre és együttmûködésre alapozott dinamikus és stratégiailag tervezett hálózata", uo. 164.sk.o. Amihez Castells még hozzáteszi: "az együttmûködés és a hálózat-képzés kínálja az egyedüli lehetõséget a költségek és kockázatok megosztására, valamint lépéstartásra az állandóan megújuló információval. A hálózatok ugyanakkor kapuõrök is. A hálózatokon belül szakadatlanul új lehetõségek hozatnak létre. A hálózatokon kívül egyre nehezebb a túlélés. A gyors technológiai változások körülményeinek közepette immár a hálózatok, nem pedig a cégek a tényleges mûködõ egységek", uo. 171.o. Másik fontos megfogalmazás: "A történelem során elsõ ízben a gazdasági szervezõdés alapvetõ egysége nem valamiféle alany, akár egyedi (mint a vállalkozó, vagy a vállalkozói család), akár kollektív (mint a tõkés osztály, a társaság, az állam). ... a hálózat az egység - a hálózat, melyet szubjektumok és szervezetek sokasága-sokfélesége alkot, s mely állandóan módosul a környezethez és a piaci struktúrákhoz alkalmazkodva", uo. 198.o.

79. Pl. a III.köt. 350.o.-n: "az informaciós kor új társadalomszerkezetét hálózat-társadalomnak nevezem, mivel a termelés, hatalom és tapasztalat hálózataiból épül fel... ... A társadalom nem minden dimenziója és intézménye követi a hálózat-társadalom logikáját, mint ahogyan a ipari társadalmak hosszú idõn át az emberi létezés számos pre-indusztriális formáját magukba foglalták. Azonban az információs kor minden társadalmát áthatja, más-más intenzitással, a korábbi társadalmi formákat elnyelõ és alávetõ, dinamikus expanziójú hálózat-társadalom átfogó logikája."

80. Ld. pl. I.köt., 381.o.: "annak folytán, hogy a gazdasági tevékenységek egyre nemzetközibbé váltak Európa-szerte, a régiók inkább függenek az ilyen tevékenységektõl. Ennek megfelelõen a régiók, kormányaiktól és üzleti elitjüktõl indíttatva, a globális gazdaságban versenyképességet elérendõ átstrukturálták önmagukat, és együttmûködési hálózatokat hoztak létre a regionális intézmények között valamint a régió-beágyazottságú társaságok között. Vagyis a régiók és a helyek-helységek nem tûntek el, de integrálódtak azokba a nemzetközi hálózatokba, amelyek legdinamikusabb szektoraikat kapcsolják össze."

81. Ld. pl. III.köt., 332.o.: "az állam új formája, melyet az európai intézmények testesítenek meg: a hálózat-állam. Ezt az államot az autoritásnak (azaz, végsõ soron, a legitimált erõszak alkalmazásának) egyfajta hálózat mentén történõ megosztása jellemzi. A hálózatnak, definíció szerint, csomópontjai vannak - nincsen középpontja. A csomópontok különbözõ méretûek lehetnek és a hálózatban aszimmetrikus viszonylatokban kapcsolódhatnak egymáshoz, vagyis a hálózat-állam nem zárja ki a tagjai közötti politikai egyenlõtlenséget. ... Ezzel együtt is, tekintet nélkül ... az aszimmetriákra, az európai hálózat-állam különbözõ csomópontjai kölcsönös függõségi viszonyban állnak egymással, úgyhogy egyetlen csomópont sem veheti semmibe a többieket - még a leghatalmasabb a legkisebbet sem - a döntéshozó folyamatban. Ha bizonyos politikai csomópontok így tesznek, az egész rendszer megkérdõjelezõdik. Ebben áll a különbség a politikai hálózat és a központtal bíró politikai struktúra között. - A rendelkezésre álló bizonyítékok csakúgy, mint a politikaelmélet közelmúltbeli vitái azt látszanak sugallni, hogy a hálózat-állam, a maga geometriailag változékony szuverenitásával, a politikai rendszerek válasza a globalizáció kihívásaira. S alighanem mindmáig az Európai Únió a legvilágosabb megnyilvánulása ezen keletkezésben lévõ, az információs korra valószínûleg jellemzõ államformának."

82. Ahogyan Castells írja: "a nemzetközi intézményeknek és nemzetekfeletti konzorciumoknak a világpolitikai stratégiákban jászott növekvõ szerepét ... nem lehet úgy tekinteni, mintha az egyenlõ volna a nemzetállam pusztulásával. Ám a nemzetállamoknak ahhoz, hogy az államok hálózatának szegmentumaként valamiképpen fennmaradhassanak, nagy árat kell fizetniök: egyre elhanyagolhatóbbak, legitimitásuk egyre bizonytalanabb, hatalmuk, végsõ soron, egyre csekélyebb", The Information Age, II.köt., 269.o. Késõbb a kötetben így fogalmaz: "ami most kialakulni látszik, ... az a nemzetállamoknak mint központoknak megszûnése a mai világ politikai színterét jellemzõ megosztott szuverenitás viszonyai közepette. ... a nemzetállamok ... egyre inkább ... a hatalom tágabb hálózatának csomópontjai lesznek. ... Az állam elméletének helyébe ... a hatalom elmélete lép", uo. 304. és 306.o.

83. Ld. pl. II.köt., 257.o.: "Az új kommunikációs technológiáknak köszönhetõen ... a média globalizációjával párhuzamosan számos országban a helyi média, különösen a rádió és a kábeltelevízió rendkívüli növekedését figyelhetjük meg. Ezen - gyakran közös programokat is sugárzó - helyi médiumok legtöbbje szoros kapcsolatokat létesített meghatározott, széles közönségrétegekkel, kikerülvén a tömegmédia standardizált mûsorait. Ilymódon megszabadulnak az ellenõrzés ama hagyományos (közvetlen vagy közvetett) csatornáitól, amelyeket a nemzetállamok hoztak létre a televízós hálózatokkal és a fõbb újságokkal szemben. A rugalmas kommunikációs technológiákat alkalmazó helyi és regionális média növekvõ politikai autonómiája a közfelfogás formálásában ugyanolyan fontos trend, mint a média globalizációja." Amihez Castells még hozzáteszi: "A számítógép-közvetítette kommunikáció úgyszintén megszabadul a nemzetállam ellenõrzésétõl, a területenkívüliséget élvezõ kommunikáció új korszakát vezetve be - a legtöbb kormány elborzadva tekint a jövõbe", uo. 258.o.

84. Uo. 272.o.

85. Uo. 60.o.

86. "A városi mozgalmak", írja Castells, "döntõ, kritikus forrásaivá váltak a kapitalizmus, állami dirigizmus és informacionalizmus egyoldalú logikájával szembeni ellenállásnak. Hiszen a proaktív mozgalmak és a politika (úgymint a szakszervezeti mozgalom s a politikai pártok) képtelensége arra, hogy a gazdasági kizsákmányolással, kulturális dominanciával és politikai elnyomással szembeszálljanak, az embereknek csak két választást hagytak: vagy megadják magukat, vagy pedig helységük-hovatartozásuk - lokalitásuk - mint az önmeghatározás és autonóm szervezõdés legközvetlenebb forrása alapján védekeznek. Így keletkezett az egyre inkább helyi politika paradoxona az egyre inkább globális folyamatok strukturálta világban", uo. 61.o.

87. Uo. 62.o.

88. "A világ számos társadalmában", írja, "a helyi demokrácia virágozni látszik, legalábbis az országos szintû politikai demokráciával összehasonlítva. Ez kiváltképpen igaz, amikor a regionális és helyi kormányzatok együttmûködnek, s amikor hatókörüket kiterjesztik a lakóhelyi decentralizációra s a polgári résztvételre. Amikor elektronikus eszközök (számítógép-közvetítette kommunikáció, vagy helyi rádió- és televízió-állomások) a polgári résztvétel és vélemény-nyilvánítás többlet-lehetõségével szolgálnak ..., az új technológiák hozzájárulnak a helyi kormányzásban történõ fokozott közremûködéshez. A helyi önkormányzatok tapasztalatai ... azt mutatják: lehetséges a politikai képviselet láncszemeit úgy újjáépíteni, hogy az emberek a gazdasági globalizáció és politikai kiszámíthatatlanság kihívásaival közösen nézzenek szembe... Amennyiben a nemzetállam fragmentálódását fokozza, ennek a lokalizmusnak nyilvánvaló korlátai vannak. Mégis - szigorúan megfigyelõként szólva - az 1990-es évek derekán a demokrácia legitimálásának legerõteljesebb irányzatai világszerte a helyi szinteken mutatkoznak", uo. 350.o.

89. Mint fogalmaz: "az elektronikus kommunikáció esélyt kínál arra, hogy erõsödjön a politikai résztvétel és a polgárok közötti horizontális kommunikáció. ... a polgárok megtehetnék, és meg is teszik, hogy a maguk saját politikai és ideológiai együttállásait alakítsák ki, megkerülve a berendezkedett politikai struktúrákat, s rugalmas, alkalmazkodóképes politikai mezõt alkotva. Ugyanakkor az elektronikus demokrácia kilátásaival szemben komoly fenntartások fogalmazhatók meg... Ha a demokratikus politizálásnak ez a formája a viták fontos eszközévé válik, úgy kétségkívül valamiféle 'athéni demokráciát' intézményesítene, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Azaz miközben néhány országban és városban egy viszonylag kisszámú, mûvelt és tehetõs elit az információ és politikai résztvétel rendkívül hatásos eszközéhez jutna, állampolgári szerepében ténylegesen megerõsödve, a világ és az adott ország mûveletlen, kikapcsolt tömegei az új demokratikus mag kirekesztettjei maradnának, hasonlóan a rabszolgákhoz és barbárokhoz a klasszikus görög demokrácia hajnalán", uo. 350.sk.o.

90. Ez az ellentmondás látványos nyomokat hagy Castells saját szövegén is. Így ír például: "Az ellenállás kommunái terüket és helyeiket védelmezik az áramlások terének ama hely-nélküli logikájával szemben, amely az információs korban a társadalmi uralmat jellemzi. Történeti emlékezetüket követelik és/vagy értékeik állandóságát igenlik a történelemnek az idõtlen idõben való föloldódásával s a rövidéletûnek a valóságos virtualitásban folyó ünneplésével szemben. Így az információs technológiát az emberek közötti horizontális kommunikációra és közösségi imádságra használják, miközben elvetik a technológia új bálványimádását s az önszabályozó számítógéphálózatok dekonstruáló logikájával szemben transzcendens értékeket õriznek", uo. 358.o.

91. Uo. 276.o. Egy korábbi Castells-megfogalmazás: "Megfigyelhetõ a kirekesztõket kirekesztõ logika, az érték- és jelentéskritériumok újradefiniálása egy olyan világban, amelyben beszûkül a számítógép-analfabéták, a nem-fogyasztó csoportok és kommunikációval rosszul ellátott tartományok tere", The Information Age, I.köt., 25.o. És, leltárt készítve a könyv végefelé: "egy új világ, a negyedik világ jött létre, melyet a társadalmi kirekesztés bolygószerte meglévõ sokszoros fekete lyukai alkotnak. ... hajléktalan, bebörtönzött, prostituált, kriminalizált, brutalizált, stigmatizált, beteg és írástudatlan személyek milliói lakják. Bizonyos körzetekben õk a többség, másutt a kisebbség... De számuk mindenhol növekszik, s egyre láthatóbbá lesznek, ahogy az információs kapitalizmus - valamint a jóléti állam összeomlása - ... a társadalmi kirekesztést erõsíti", III.köt., 164.sk.o.

92. The Information Age, I.köt., 97.sk.o. Mint Castells fogalmaz, "pontosan a nemzetközi gazdaság kölcsönös függõségei és nyitottsága miatt kell az államoknak választópolgáraik gazdasági jóléte érdekében fejlesztési stratégiák támogatásába bocsájtkozniok", uo. 90.o.

93. Uo. 105.o.

94. Uo. 182.o.

95. Uo. 102.o.

96. Uo. 82.o. A kelet-ázsiai országok Castells kedvenc példái, ha annak bemutatásáról van szó, hogy lehetséges gazdasági virágzás szigorú állami szabályozás mellett is. A "Kultúra, szervezetek és intézmények: Ázsiai üzleti hálózatok és a fejlõdési állam" c. alfejezet, az elsõ kötetben, lenyûgözõ empirikus részleteket és érdekes általánosításokat kínál. Az utóbbiak persze alighanem meggyõzõbbek voltak 1996-ban, mint jelen recenzió írásának idején - 1998 késõ õszén - , amikor Kelet-Ázsia mély recesszióban van.

97. The Information Age, II.köt., 342.o.

98. Uo. 27.o.

99. Ahogyan Castells fogalmaz: Anderson, akinek számára a nemzetek "képzelt közösségek", "az anti-nacionalista elmélet enyhe változatát" képviseli. Gellnernek tulajdonítja az "erõteljes megfogalmazást", mely szerint a nemzetek "'önkényes történeti találmányok'" (uo.). Ez persze durva meghamisítása Gellner álláspontjának. Gellner pontosan ellenkezõ véleményen volt. Mint írta: "Halott nyelvek újraéleszthetõk, hagyományok föltalálhatók, teljesen fiktív õseredeti érintetlenségek helyreállíthatók. Ám a nacionalista szenvedélynek ez a kulturálisan kreatív, fantáziadús, kifejezetten találékony aspektusa senkit se vezessen ahhoz a téves következtetéshez, hogy a nacionalizmus esetleges, mûvi, ideologikus találmány, amely akár be sem következett volna, ha ama átkozott, fontoskodó európai gondolkodók ... nem kotyvasztották volna össze és nem fecskendezték volna be, baljós módon, egyébként életképes politikai közösségek vérkeringésébe. A kulturális cafatok és foltok, amelyeket a nacionalizmus fölhasznál, gyakran önkényes történeti találmányok. Bármely másik cafat vagy folt éppoly alkalmas lett volna. Ebbõl azonban semmiképpen sem következik, hogy magának a nacionalizmusnak az elve ... maga a legcsekélyebb mértékben esetleges és véletlenszerû volna", Gellner, Nations and Nationalism, Ithaca: Cornell University Press, 1983, 56.o. Késõbb Gellner hozzáteszi: "A föltételek, amelyek mellett a nacionalizmus válik a politikai lojalitás természetes formájává, két állításban foglalhatók össze: (1) minden ember írnokian mûvelt [every man is a clerk]. (Az általános írástudás elismert érvényes norma.) (2) Az írnokian mûvelt munkaerõ horizontálisan nem mobilis, közönségesen nem képes egyik nyelvterületrõl a másikra átköltözni; a munkahelyek általában csak olyan írnokian mûvelt munkaerõ számára elérhetõek, akik valamely meghatározott mûvelõdési üzem termékei, valamely meghatározott kifejezési közeg használói. ... Az emberek általában nem érzelmi vagy szentimentális okokból válnak nacionalistává ... , hanem valódi, objektív, gyakorlati szükségszerûségek folytán", uo. 160.o. Castells újra csak eltorzítja a kérdéses álláspontokat, amikor azt írja, hogy Gellner és Hobsbawm szerint a "nacionalista mozgalmak, mint bizonyos elitek érdekeinek racionalizálói, föltalálnak valamely nemzeti identitást, melyet - amennyiben sikeres - a nemzetállam õriz, majd propaganda terjeszt annak alattvalói körében, egészen odáig, hogy az állampolgárok végül készek lesznek nemzetükért akár meghalni is" (The Information Age, II.köt., 28.o.).

100. Uo. 30.sk.o.

101. A második kötet Katalóniáról szóló alfejezetet tartalmaz. Castells itt fölidézi, hogy Catalunya mint politikai entitás ezeréves történetre tekint vissza; ám távolról sem mutatja meg, hogy ez a politikai entitás a premodern idõkben valamiféle nemzet lett volna.

102. Uo. 31.o.

103. Uo. 32.o. Mindennek ára van azonban. Ahhoz, hogy a vázolt álláspontot valóban védelmezhesse, Castells-nek meg kell magyaráznia: valójában mi is a nemzet? A magyarázat kiábrándító. "A nemzeteket, összhangban a fenti érvekkel és elemzésekkel", írja, "kulturális kommunákként határozom meg, amelyek a történelmen s politikai projekteken osztozó emberek elméjében és kollektív emlékezetében konstruáltatnak. Mennyi történelemben kell osztozni ahhoz, hogy adott kollektivitás nemzetté váljon? Ez kontextustól és korszaktól függ, mint ahogyan változóak az alkotórészek is, amelyek ilyen kommunák kialakulása irányában hatnak", uo. 51.o.

104. Uo. 51.sk.o.

105. Uo. 52.o.